Féltékeny vagyok
Beteg vagyok. Kínjaim vannak. Nos, e fájdalom neve: féltékenység. Reméltem, hogy sosem fogom megismerni ezt a szörnyet. Hiszen annyiszor hallottam, milyennyire nem méltó önmagunkhoz, hogy ebbe a kelepcébe essünk.
Nem tudom elmondani, amit mondani akarok. Nincsenek megfelelő szavaim, amelyekkel széttörhetném ezt a borzalmas állapotot: a várakozást. (...) Megérintettél, felnyitottál, magadévá tettél. Féltékeny vagyok és őrjítően elhagyatott a némaságban. Az idő nem múlik. Egy helyben áll, de rossz helyen áll.
Őrizd a képem itt, habár csak árnyék,
És ne tekints olyan dologra, mely nem
Engem mutat. Féltékeny arra lelkem,
Miben szemed gyönyört lel.
Úgy kinlódom! Nappal, éjjel
Csak mindig reá gondolok:
Vaj' kit csókol most ő kéjjel,
Szembe szállva reményemmel,
Hisz tőle oly távol vagyok!
Mikor láttam, hogy szerelmemet egy gavallér kíséri haza, sziszegést véltem hallani, s a Hold sütötte balkon egyik zugából előtekergett a féltékenység zöld kígyója, bekúszott a kabátom alá és két perc alatt tönkremarta a szívemet.
Mellkasom mélyében vasmarok szorítgatta csupasz szívemet. A féltékenység. Rühelltem ezt az érzést.
Valaki azt mondta, hogy nagyon szép a szád. Dühös lettem, pokolian... Hogy merte más is észrevenni? Féltékeny lettem, eszeveszettül féltékeny!
Facebook
Pinterest