Első hó
Amikor először esik a hó, az olyan szép. Még ha azonnal elolvad is. És ilyenkor mindig gondolni kell valakire. Muszáj gondolni valakire!
A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Esik a hó, az első hó,
s az egész udvar csupa porcukor.
Pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is gyorsan tovább vándorol,
s nyomában csak a szürke ég.
Nem számít, hány esztendős vagy, nehéz izgalom nélkül nézned ez első hópelyheket. Mert amikor elered a hó, akkor senki sem szólhat bele, hogy mit tegyél. Mintha csak felülíródnának az élet szabályai.
Facebook
Pinterest