Altruizmus
Csakis kölcsönös önzetlenséggel szerezhetünk mindketten érvényt az érdekeinknek. Mindketten jobban járunk, ha osztozunk a feleslegen, megmentjük egymás bajba jutott gyerekeit, és nem késeljük meg egymást, mint hogyha hagyjuk ránk rohadni a felesleget, elsüllyedni a gyerekeinket, és folyamatosan civakodunk egymással. Persze én egy kicsit jobban járnék, ha önző módon viselkednék a másikkal, és ő járna rosszabbul, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis ha mindketten megpróbálnánk élni az önzőség előnyével, mindketten rosszabbul járnánk.
Nincsenek önzetlen cselekedetek. Amikor az ember megtesz valamit valaki másnak, azt mindig a saját személyes lélektani motivációja miatt teszi.
Nem létezik általában vett önzetlenség az emberek iránt. Más-más motivációk és lélektani folyamatok irányítják a családtagok, a barátok, az ismerősök és az idegenek iránti altruizmust.
Az altruizmus egyszerűen genetikailag rögzített lehetne, és reflexszerű cselekedetként lenne végrehajtható, következésképp az állatok között már nem lennének felismerhetők karakterbeli különbségek. Értéket az önzetlenség azonban csak akkor képvisel, ha önként kerül rá sor.
Ha egyszer ráérzünk, mekkora öröm másokat szolgálni, már vissza se nézünk. A szabadság ott kezdődik, amikor lemondunk önmagunk fontosságáról.