Állatvédelem
Úgy döntöttem, az életemet a vadőrök segítésének szentelem. Viszont ezután kezdtem észrevenni azt, hogy napközben járőrözök, megmentek egy állatot, aztán hazamegyek, és egy másikat felteszek a tűzhelyre. Rájöttem, hogy egy csaló vagyok. Engedtem az erkölcsi elveken a saját kényelmem érdekében, mert úgy gondoltam, aki nem eszik húst, az csak egy összeaszalódott vegán. Azzal nyugtattam magam, hogy a tehenek sosem fognak kihalni. De minél tovább gondolkodtam, annál jobban elfogadtam azt, amit addig is tudtam: az állatvédelem legegyszerűbb módja, ha nem esszük meg őket.
Az emberekhez hasonlóan az állatoknak is vannak a létfenntartással kapcsolatos érdekeik, amelyeket sosem (vagy legfeljebb kivételesen) szabad megsérteni, még akkor sem, ha az emberi társadalom számára az hasznosabb lenne. Például az állatoknak joguk van a szabadságra, ezért nem szabad őket számukra ártalmas módon korlátok közé szorítani, még ha az sok előnnyel és költségcsökkenéssel járna is.
A galamboknak és más érző állatoknak van erkölcsi státusuk. Azaz érdekeiknek (más szóval: jóllétüknek) független erkölcsi jelentősége van. Úgy is mondhatjuk: kötelezettségeink vannak az állatok iránt, és ezek nem egyszerűen csak emberi érdekeken alapuló kötelezettségek. Az állatoknak önmagában véve is lehet ártani. Az állatokkal önmagukért kell jól bánnunk.
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy erkölcsi alapon korlátozzuk azokat a területeket, ahol embereket használnának kutatási célra (függetlenül attól, hogy az ember lenne a lehető legjobb tudományos modell), erkölcsi alapon korlátoznunk kell az állatok indokolható felhasználását is. Végtére is az állatok nem az embert szolgáló eszközök!
Ha egy faj eltűnik, akkor nincs értelme annak a kijelentésnek, hogy a faj veszélyeztetett; a fajok nem érdekekkel rendelkező élőlények, ezért nem szenvedhetnek ártalmat. (...) Egy ökoszisztéma változásai, beleértve az fajok eltűnéséből származókat is, az egyedeket érinti. De az ökoszisztéma számára X faj eltűnése vagy X fajból néhány egyed túlélése nem jelent különbséget, főként ha a megmaradt egyedek állatkertben élnek!
A fajok megóvása kívánatos lehet, ám megkérdőjelezhető, amikor összetűzésbe kerül egyes állatok jóllétével, például, amikor az elfogás, a szállítás, az állatkerthez szoktatás folyamatában az állatok komoly ártalmat szenvednek. Maguk az elfogott állatok nemigen látják hasznát a fajmegóvásnak. Ismerve az állatkerteknek a fajmegóvás érdekében tett erőfeszítéseit, tisztázatlan, hogy egyáltalán az állatok javát szolgálja-e.
Nem az a kérdés, hogy "Képesek-e gondolkodni?", nem is az, hogy "Képesek-e beszélni?". Sokkal inkább az: "Képesek-e szenvedni?"
A gazdálkodás, ahogy mi űzzük, vadászat, a tengerben pedig úgy viselkedünk, mint a barbárok.
Földünk nem engedheti meg magának a nyugati világ meggondolatlan fogyasztási lázát, amely mohó csápjaival körbeöleli a földgömböt. Túl nagy az ára, amit ráadásul javarészt a gyerekeinknek kell majd megfizetniük. Csak ha összefogunk, és elutasítjuk az olyan ételt, amelyhez méreg és szenvedés tapad, csak akkor szállhatunk szembe a bolygónkon keringő vállalati hatalommal. Fogjuk meg egymás kezét! Beszéljünk a némák és szegények helyett!
Amikor megkérdezem az embereket arról, hogy miért van szarvasagancs a falukon, mindig azt válaszolják, hogy mert olyan gyönyörű állat. Hát épp erről van szó! Az én édesanyám is vonzó, de én csak fotókat tartok róla.
Nem az a fontos, hogy szép vagy csúnya a kiskutya, hanem az, hogy szeresse őt a fogékony életkorban levő gyerek, gondoskodjon róla. Ettől később talán az öregekkel, a betegekkel, a szegényekkel és minden rászorulóval szemben irgalmat fog gyakorolni.
Nem hagyhatjuk teljesen magukra az állatokat, mert a világot átitattuk jelenlétünkkel és sokféle tevékenységünkkel.
Azok az emberek, akik segítenek az elhagyott állatokon, nem ismerik a boldogtalanságot, hisz minden kis állat megmentése boldogsággal tölti el a szívüket.
Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.
Ameddig az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem éreznek, addig az állatoknak azt kell érezniük, hogy az emberek nem gondolkodnak.
Facebook
Pinterest