Visszafogadtam a hűtlen feleségemet, de most megőrjít a gondolat, hogy nem tőlem van a gyerekünk
Megbocsátottam, de azóta gyötör a kétely: talán régebben se volt hűséges hozzám?
Tizenkét éve élünk együtt. Azt hittem, minden rendben van köztünk, mindaddig, amíg az én kis feleségem egyszer csak elém nem állt, és közölte, hogy boldogtalan. Nagyon és már régóta. Sőt, igazán sosem volt boldog mellettem, és lett egy fickó az életében, akibe halálosan szerelmes.
Ez tavaly történt, amikor a kislányunk hat éves volt. Mondtam, elmehet, de a gyereket hagyja itt. Sírt, könyörgött, de aztán belátta, hogy a kicsivel mégsem ugrálhat kénye-kedve szerint. Elköltözött. Aztán pár hónap múlva visszakönyörögte magát. Nem jött be neki az új élet, megunta a szépfiút.
Beleegyeztem, hogy hazajöjjön, mert a történtek ellenére szeretem. Mindig is szerettem. Életünk mintha rendbe is jött volna. Azóta nagyon igyekszik, olyan akár egy mintafeleség, és mint egy mintaanya. De nagyon nehéz úgy folytatni, mintha mi sem történt volna... Haragszom rá, és a gyerek sem szereti úgy, ahogy korábban. Benne is megpattant valami, pedig nagyon anyás volt. Magda (így hívják a feleségemet) sokat sír, depresszióval kezelteti magát, azt állítja, dolgozni is képtelen. Várja, hogy megbocsássak, vagy ő magának, fene tudja. Sajnálom, de ez az ő ügye.
Könyörtelen vagyok, azt mondja. Lehet, de ő sem volt éppenséggel megértő velem és a tulajdon gyerekével. A kislányomat nagyon szeretem, mindent megtennék érte. De mostanában felmerült bennem, talán nem is tőlem van. (Cseppet sem hasonlít rám – de nem ezért a kétely.) Magda esküdözik, hogy nem feküdt le mással, de már nem tudok megbízni benne, visszamenőleg sem. Eldöntöttem már: apasági vizsgálatot fogok kérni. Belehalok, ha kiderül, hogy nem a vér szerinti lányom, de akkor is tudni akarom az igazságot.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu