Nemrég foglalkoztunk a párkapcsolat szakaszaival itt, a Ridikül online hasábjain, és megállapítottuk, hogy az öt szakasz közül sok kapcsolat már a harmadikban véget ér, amikor kiderül: nem is olyan tökéletes a másik ember, mint azt az első szakaszban, a rózsaszín köd idején képzeltük. Ahelyett, hogy megismernénk és elfogadnánk az igazi embert, inkább saját elvárásainkat igyekszünk számon kérni rajta, aminek csalódás, kiábrándulás és szakítás a vége. De mi van akkor, ha olyannyira rettegünk az egyedülléttől, hogy képtelenek vagyunk otthagyni a másikat – de nem jön létre az ismételt egymásra találás, a további közös fejlődés sem? Ilyenkor ragadhatunk bele a társas magány kínzó helyzetébe.
Egyedüllét vs. magány
„Általános tévhit, hogy aki magányos az egyedül van, és gyakran hangoztatott általánosítás az is, miszerint egyedül élni és magányosnak lenni ugyanaz. A magányosság egyfajta belső állapotot jelent, amit akkor él meg valaki, ha vágyik a bensőséges kapcsolatra, de ezen vágya nem tud kielégülni. Sőt, a magányosság érzése az egyedül és a társkapcsolatban élőkre egyaránt rátörhet” – meséli Makai Gábor pszichoterapeuta. „Kutatások szerint a felnőtt népesség 40%-a egyedülálló. Azaz tízből négy ember valamiért egyszerűen nem találja meg a párját. Kevesebb kutatás szól egy másik jelenségről, azaz arról, hogy az emberek nagy százaléka kényszerből, félelemből marad benne egy kapcsolatban, aminek ára akár a magány és a kiszolgáltatottság.”
De hogyan juthat el egy kapcsolat az idillitől az elhidegülésig? Ennek elsődleges oka a kommunikáció befagyasztása: nem beszélnek többet egymással az érzéseikről, vágyaikról és sérelmeikről sem, így azokat megoldani sem tudják. Rövidtávon kényelmes megoldás ez, mert így elkerülik a konfliktusokat, hosszú távon viszont a háttérben csak gyűlik a feszültség, ami később akár a kapcsolatban, akár egyéni szinten problémákat okoz.
Kapcsolatfüggőség
„A társfüggőség lényege az én, az önálló identitás gyengesége. A társfüggő az, aki csak a másikhoz képest létezik, a másikkal való viszonya alapján értelmezi saját magát. Gyakran látunk olyan kapcsolatokat, ahol a személy, a külvilág számára érthetetlen módon, képtelen kilépni a számára nyilvánvalóan rossz, megterhelő, alapvető igényeit ki nem elégítő, sőt fenyegető kapcsolatból. A társfüggő egész lényét, érzéseit, szándékait, viselkedését, életvitelét egy másik ember és a kettejük viszonya határozza meg” – magyarázza Makai Gábor.
Az ilyen párok sokszor játszmák szerint élik az életüket, ugyanazon forgatókönyv szerint működő szokások, beszélgetések (azaz inkább beszélgetésnek tűnő kommunikációs zsákutcák) adják meg a hétköznapok menetét, amikben a valódi problémákról és érzésekről persze szó sem esik. Jobb esetben sértődött hallgatás, rosszabb esetben akár verbális vagy fizikai bántalmazás lehet a már ezerszer lefutott meccs vége.
Kettőn áll a vásár
Mielőtt még egyik vagy másik felet elítélnénk azért, mert e romlott kapcsolatban benne marad, illetve elvárja a másiktól, hogy feladja önmagát, addig vegyük észre, hogy nekik szükségük van egymásra: az egyik egy erősebb identitást kap a másikon a keresztül, a másik pedig kiélheti nárcisztikus vágyait: valaki felett teljes kontrollt gyakorolhat, valaki csodálja őt. Ezért is akkora csapás utóbbi számára, ha az elnyomott fél képes felállni, és kilépni a kapcsolatból. Ilyenkor gyakran a bosszúvágytól hajtva mindent megtesz, hogy visszaláncolja magához, vagy ha ez lehetetlen, legalább megalázza, bántsa a másikat.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest