Van segítség az Alzheimer-kórban szenvedőknek: egy 13 éves kislány találta ki
A nagymamájának akart segíteni, az egész világon elterjedt!
A 2016-os felmérés szerint a világon 47 millió ember szenved Alzheimer-kórban, és a 13 éves Emma nagymamája is közéjük tartozik. A kislány észrevette, hogy rokonának nehezére esik felidézni a családtagok nevét, és néha már nem ismeri fel őt.
Mivel Emma nagyon érdekelt volt a technológiában és programozást tanult, eldöntötte, hogy készít egy telefonos applikációt, ami segíthet a nagymamájának a hétköznapokban.
„A betegség nehézségei ellenére, az Alzheimeres betegeknek és joguk van élvezni az életet.” – mondja Emma.
Mielőtt Emma megcsinálta az applikációt 50 ugyan ebben a betegségben szenvedő emberrel és számos szakértővel beszélt. Ez alapján készítette el a telefonos programot.
Ezek a funkciói:
Az elsőt úgy hívják, hogy „MA” és hasonlóan működik, mint egy naptár.
A másik „ÉN” minden adatot tartalmaz a betegről.
A fotógaléria az összes hozzátartozóról raktároz képeket az adataikkal együtt.
Az „AKTUALITÁSOK” részben mindent megtalálhatunk, ami éppen történik a családban, és hogy milyen közelgő események vannak láthatáron.
Az applikációnak van egy képfelismerő rendszere, ami alapján minden fotón beazonosítja, hogy melyik ismerősünk van rajta. Ezt úgy is használhatjuk, hogy készítünk egy fotót az emberről, vagy egy másik képről, és egyből kijelzi, ki az illető.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu