Van amikor a szerelem nem elég

Életünk egyik legnagyobb félelme, hogy hiába a világot megrengető szerelem, mégis külön utakon folytatjuk. A mesék a romantikus filmek, mind – mind abban a szakaszban érnek véget, ahol kiteljesedik a szerelem. Igen ám, de utána hogyan tovább? Hogyan élhetnek a rózsaszín köd után az elenyésző szürkeségben azok, akik a szerelem útvesztőjében folyamatos akadályokra lelnek?

Ámítás azt gondolni, hogy a szerelem mindent legyőz.

A szerelem hozzásegíthet ahhoz, hogy képesek legyünk közösen legyőzni azokat a nehézségeket, melyek elénk kerülnek. Sajnos azonban a megannyi átláthatatlan akadály leküzdéséhez nem elég csak szerelmesnek lenni. Van, amikor fel kell adni álmokat, vágyakat akár egzisztenciát annak érdekében, hogy egy kapcsolat tovább is működni tudjon.

Ilyenkor életbe lép (akár tudat alatt is) az érem két oldala. Megéri? Ő is megtenné értem? Költözzek vagy maradjak? Eladjam vagy megtartsam? Kérhetem ezt? És mi lesz később?

Szerelemből lemondani a gyermekvállalásról, egy kis faluba költözni, mikor mi élünk-halunk a nagyvárosi lüktetésért vagy éppen feladni álmaink munkahelyét és idegen országba költözni azért, hogy a szerelmünkkel lehessünk – erre nem mindenki képes.

Létezik áldozat mentes szerelem?

Jó lenne hinni, hogy igen, a valóság azonban az, hogy mindig áldozatot hozunk a másikért. Ennek mértéke minden élethelyzetben más. Van, amikor képessé válunk kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy az a szerelem, amit egymás iránt érzünk, tartson még, és vannak áldozatok, melyeket képtelenek vagyunk meghozni, mert úgy érezzük, azok már nem mi lennénk.

A szerelem a win-win helyzetekből, a biztonságot nyújtó adok és kapok érzésből fakad. Amikor tudjuk, hogy a másik ugyanúgy mellettünk áll, ahogyan mi vagyunk mellette. Amikor kérdés nélkül, szinte észrevétlenül meghozzuk egymásért azokat az áldozatokat, amiktől működőképes és szép a kapcsolat.

Minden éremnek két oldala van

Ha megértjük és elfogadjuk azt, hogy egymás számára mi az, ami fontos és lényeges, és ezt a biztonságot mindketten megkapjuk, nincs olyan felmerülő akadály, amit ne legyen képes legyőzni az a két ember, akik szeretik egymást. Soha nem a szerelem, hanem mindig a szerelemben élő két ember képes legyőzni az akadályokat.

Abban a pillanatban, ahogy felmerülnek a nehézségek, kezdetét veszi a társasjáték, ahol valóban társnak kell lenni. Nem elég szerelmesnek lenni, hiszen adott esetben testvér, legjobb barát, tréner, szülő és szerető vagyunk egy személyben. Hazugság lenne azt állítani, hogy minden pillanat maga a tökéletesség, maga a szenvedély. Dehogy!

Néha előjönnek a szürkébbnél is egyhangúbb napok, vannak percek, amikor minden szebb, mint az, amiben éppen létezünk. Amikor elégedetlenek vagyunk és legszívesebben jegyet vennénk a boldogságra, de mint tudjuk, olyan nem létezik.

Ahhoz, hogy a szerelmen túl a kapcsolat is működőképes legyen, nem elég csupán érezni, tenni is kell. Kimondani vagy kimutatni az érzelmeinket korántsem jelenti ugyanazt.

Míg eleinte a kimondott szónak hatalmas jelentősége van, utána nem követelőzés azt hinni, hogy majd mindez tettekben is megnyilvánul. Nemtől függetlenül.

Nem csak a férfi lehetősége apró meglepetésekkel tarkítani a mindennapokat, ugyanúgy szükséges a női visszacsatolás is. Legyen ez valóban egy apró gesztus, egy váratlan sms, egy csoki vagy a nap végén egy gyertyafényes vacsora, a lényeg, minden fronton kimutassuk mennyit jelent számunkra a másik.

Beszélgetések és hallgatások

Az apróságokon túl a kommunikáció, a meghitt beszélgetések vagy épp a konfrontáció is megannyi teret adhat ahhoz, hogy elmélyüljön a szerelem. Nem elég csak figyelmesen meghallgatni a másikat, nyitottnak is kell lenni és mesélni kell magunkról, a tapasztalatainkról, az érzéseinkről és a megéléseinkről.

Minél inkább elmélyülünk egy kapcsolatban, annál inkább érezni fogjuk, hogy a másik elfogad, szeret úgy, ahogy vagyunk. Nem kell, hogy félelmeink legyenek, hogy felüsse a fejét az a gondolat, vajon mit gondol majd rólunk a másik, ha megtudja a titkos vágyainkat vagy éppen a múlt olyan részleteit, melyekre ma már nem biztos, hogy büszkék vagyunk.

A nézetek ütköztetése pedig szintén a kapcsolat, a valódi szerelem melegágya lehet. Hiszen nem kell mindenben egyetérteni, nem kell mindent egyformán szeretni ahhoz, hogy két ember valóban összeillő párt alkothasson.

El tudom fogadni, hogy Gábor sörözik vagy Juli templomba jár minden vasárnap? Együtt tudok majd élni a sörrel vagy a vasárnap délelőtti hiányával? És nyilván való, hogy ezek együttese is mélyebb betekintést enged majd a távlati terveitekbe. Hiszen a sör bizony néha spicces állapotokat eredményez, a vasárnapi mise pedig egykönnyen eredményezi majd a Bibliát a polcon és imádságokat a nehézség idején.

Nem, nem fogod tudni megváltoztatni!

A majd értem megváltozik teória legalább annyira hibás, mint az, ha arra tennénk fel az életünket, hogy változtatunk a nap-éj egyenlőségen. Nem fog menni. Senki nem fog megváltozni egy másik ember kedvéért, ha nincs meg benne eleve a változásra való hajlam és akarat. Így ha úgy érezzük, a rózsaszín ködön túl vannak olyan helyzetek, melyek nagyon zavarnak a párunk viselkedésében, jobb nyíltan és őszintén beszélni róla, és megpróbálni kompromisszumokat kötni annak érdekében, hogy a közös életet ne zavarja.

Tudnunk kell, attól, mert most tökéletesnek lát a másik, nem vagyunk tökéletesek

Nem véletlenül mondják azt, hogy a szerelem vak, hiszen valóban képes arra, hogy elveszítsük mind a látásunkat, mind pedig a józan ítélőképességünket. A folyamatos együtt fejlődés, őszinte beszélgetések azonban közelebb hoznak bennünket egymáshoz. Épp ezért fontos, hogy már az első pillanattól kezdve önmagunkat mutassuk a másiknak. Így nem kell attól tartanunk, hogy ha lehull a lepel, ha elmúlik a jótékony vakság, a másiktól azt halljuk: Nem ilyennek ismertelek meg.

A szerelem nem kell, hogy elmúljon

A szerelemnek nem véletlenül nem létezik igazi, mindent leíró szinonimája. Egyszerűen mert nem létezik. Egy érzés, ami mindenen átsegít és valóban képes erőt adni. Ahhoz, hogy ez az érzés megmaradjon, hogy életben tartsuk, tenni is kell. Olyan ez, mint a tábortűz. Ha nem vigyázzuk, ha nem tápláljuk, kialszik. Ez azonban csak úgy működhet, ha közös a cél és közös az akarat, a vágy arra, hogy együtt és közösen – hiszen másként elképzelhetetlen.

Forrás: miragemagazin.hu