Van, ami ellen hiába küzdesz

Találkoztál olyan férfival, akihez minden idegszálad vonz? Akinek teste olyan, mint Thorré, szeme, mint az óceán, szavai pedig lelkedet simogatják. Én igen… Pedig küzdöttem ellene!

Mert az a fajta volt, akiről azt gondoltam: kell a fenének az olyan, akinek a tekintetétől tízből kilenc nő elalél a gyönyörűségtől.

9 hónapig voltunk barátok. Igaz, ő már a megismerkedésünk utáni harmadik héten meg akart csókolni, s el akart vinni, nyaralni. Kikosaraztam, ő meg elment szabadságra. Két hétre eltűnt, majd újra előkerült, s úgy viselkedett, mintha semmi se történt volna.

Haragudott rám, de büszkesége nem engedte, hogy kimutassa, mennyire megbántottam. Igaz, egy projekten dolgoztunk, nem is térhetett ki előlem. Lassan újra felengedett, s beszélgetni kezdtünk az élet nagy dolgairól. Egy hullámhosszra kerültünk, megbocsátotta elutasításom.

Mikor rájött, mennyire nincs önbizalmam a munkában, trenírozni kezdett. Mindent megbeszéltünk, nagyon sokat segített nekem.

Neki elhittem, hogy jó vagyok abban, amit csinálok.

Nagyszerű csapat lettünk, s mikor beszélni kezdett gyermekkoráról, kudarcba fulladt házasságáról és szerelmeiről, biztos voltam benne, most már barátnak tekint. Végre magához engedett, s lelkének bugyra olyan mély érzésű embert tárt fel előttem, amiért még arról is elfeledkeztem, hogy ő egy Adonisz.

A hetedik hónapra, már folyton egymáshoz értünk, s apró szikrák kezdtek körülöttünk pattogni. Aztán mikor beköszöntött a nyár, testünk is felhevült. A forrósággal egyszerre ledobtuk magunkról erkölcsi láncaink. Beszéltünk szerelemről, érzelmekről, mindenről.

Aztán egy nap hazavitt, én meg, mint a jó kislányok, megköszöntem és nem hívtam fel egy italra. Egy óra múlva jött egy üzenet tőle, hogy át kellene néznem a munkáját.

Azt hittem, azonnal gondolja – mert közel volt a leadási határidő – így tükörbe se néztem, otthoni ruhában átkerekeztem hozzá. Tíz perc múlva a küszöbén álltam, rajta egy trikó volt és egy boxer, na meg döbbenet az arcán.

– Ráért volna hétfőig. – mondta ő. – De ha már itt vagy, kerülj beljebb.

Lángvörös arccal, megsemmisülve léptem át lakása ajtaját, legszívesebben visszafordultam volna, de ő leültetett a kanapéjára, s egyre közelebb húzódott hozzám… Mire feleszméltem, már a két karjában vitt át a hálószobába. Csókjaival borította be testem, miközben azt mondta: – Még életemben nem küzdöttem ennyit egy nőért sem.

Aztán megcsókolt… Szenvedélyesebb volt, mint álmaimban..

Forrás: miragemagazin.hu