Míg a legtöbb kiskutya gyorsan elköteleződhet az új gazdija felé, addig vannak olyan, jellemzően menhelyről származó kutyusok, akik esetében ez a folyamat kicsit nehézkesebb, kicsit döcögősebb lehet. Hiszen ebben a kapcsolatban is ki kell építeni a bizalmat, hogy kötődni tudjunk egymáshoz. A szakértők azt mondják, ne érezzük kudarcnak, ha nem megy könnyedén a barátkozás – legyünk türelmesek velük. Meg kell ismernünk egymást, alkalmazkodnunk kell a másikhoz. Íme egy kis útmutató újdonsült gazdiknak: így kössünk barátságot a kiskutyánkkal.
Lépésről lépésre
Adjunk a kutyának időt, hogy megszokja az új környezetet, hiszen új helyre került, egy új ember társaságába, és valószínűleg új szabályok szerint kell folytatnia az életét. Ahogyan nekünk is kellhet idő, hogy valóban befogadjuk az új kedvencünket.
Jutalmazzunk
Ha valamit jól csinált a kutya, valamit megtanult, vagy egyszerűen csak ügyes volt, jutalmazzuk meg – akár egy simogatással, akár egy jutalomfalattal (bár ez utóbbit ne vigyük túlzásba a kutya étkezése, egészsége érdekében).
Tartsuk a közelünkben
Ha megtehetjük, engedjük be olykor a lakásba, hadd szokja meg még jobban a közelségünket, valamint azt a kényelmet és jólétet, amit a meleg szoba és a mi közelségünk jelenthet a számára.
Legyünk türelmesek
Ne legyünk követelőzőek, ha nem tanulta meg harmadjára, majd megtanulja tizedjére. Legyünk vele türelmesek, szeretettel neveljük, ne akarattal.
Játsszunk vele sokat
Menjünk vele sétálni, hagyjuk, hogy szabadon szaladgáljon, játsszunk vele minél többet. Mert nemcsak tanulásból és szabályokból áll az élet (bár ebben az esetben is fontos lehet egy-két szabály), hanem szórakozni is kell néha.
Etessük a tenyerünkből
A bizalmas kapcsolat kialakításának egyik legjobb módja, ha a kezünkből etetjük a kiskutyánkat. Ha egyszer kipróbáljuk, biztos, hogy mi is élvezni fogjuk, ahogy óvatosan kieszegeti az ételt a markunkból.
Tervezzük be a napirendünkbe
Annak ellenére, hogy ott van a kutya az otthonunkban, mindennap legyen beütemezve egy hosszabb-rövidebb időszak, amikor foglalkozunk vele: játszunk, simogatjuk.
Érjünk hozzá sokat
A simogatást, a dögönyözést az emberek is szeretik, fontos, hogy a kutyánkat is kényeztessük egy kicsit. Hamar kideríthetjük, melyik testrészét szereti, ha simogatják, de valószínűleg bármilyen módjának örülni fog.
Szólítsuk minél többet a nevén
Az első pillanattól kezdve mondjuk rendszeresen a nevét, amikor hívjuk, amikor hozzá beszélünk, hogy megtanulja, hogy az a hangsor azt jelenti, figyelni kell a gazdira.
Forrás: ridikul.hu