Úristen, mit teszek!? Ha ezt a férjem megtudja, biztosan elválik

A gyerekek mára felnőttek, mi pedig csöndes nyugalomban éldegélünk. A nagy szerelem, ahogy az lenni szokott, elmúlt és – szerencsésen – átváltozott meghitt szeretetté. Tökéletes lehetne minden, és mégsem az.

Egy ideje hatalmába kerített egy szörnyű érzés: folyamatosan attól rettegek, hogy a férjemnek viszonya van valakivel. Okot nem adott a féltékenységre, hacsak azzal nem, hogy kettőnk viszonya mindinkább lelki és mind kevésbé testi lett az elmúlt évek során. Talán ebből fakad a szorongásom, hogy férjem másnál keresi a boldogságot.

Az elmúlt egy évben már szinte mániákus lettem. Minden egyes mosásnál megszállottan nézem át a zsebeit, keresem, hogy milyen árulkodó jelre bukkanhatok. Egy ideje esténként a mobiltelefonját is ellenőrzöm.

Férjem két héttel ezelőtt azzal jött haza, hogy ezentúl keddenként tovább kell a munkahelyén maradnia. Persze úgy tettem, mintha nem lenne ezzel semmi bajom, de magamban majd megőrültem: egy újabb jel, amiről egy percre sem tudtam megfeledkezni. Kedden titokban oda is osontam férjem irodája elé. Addig vártam az esti sötétségben, míg ki nem lépett az épület kapuján.

Semmi gyanúsat nem láttam, a következő kedden mégis szinte kényszeresen vittek a lábaim az iroda elé. És akkor a férjem egy fiatalabb, csinos kolléganője oldalán jött ki az épületből. Nem volt egyetlen gyanús mozdulat se köztük, mégis kétségbeestem: mi van, ha szerelmes belé? Mi van, ha még nem jöttek össze?

Az az este különösen nehéz volt. És minél jobban foglalkoztat, annál nehezebb természetesen viselkednem. Várok valami biztos jelre, hogy felelősségre vonhassam.

De nyugodtabb pillanataimban a saját fejemet verem a falba. Jobban félek magamtól, mint tőle; attól, hogy az őrületemmel én fogom egy másik nő karjaiba kergetni...

Forrás: blikkruzs.blikk.hu