Tiniszerelem és korhatárok – mit, mikor?

Tele a hócipőnk azzal a mondattal, hogy a mai fiatalok korán érnek. Egyrészről ordítóan igaz, hiszen nagyanyáinkhoz képest korábban kezdődik el a serdülőkor, s az ezzel járó testi-lelki változások. Ugyanakkor ha megnézzük a történelmet, amikor az átlagéletkor még nem volt ilyen magas, akkor is korábban értek a fiatalok, bőven a húszas éveik előtt családot alapítottak. Hozzájuk képest a saját bejáratú minitinink nevetségesen gyermeki, kíváncsi kis hormonbomba. A szendvicsét nem hajlandó néha elkészíteni, hogy lehetne mégis feleség, vagy egyáltalán, valaki barátnője?! Egyébként is, a mi szemünk fénye csak ne randizzon senkivel, amíg… be nem tölti a 18-at… vagy amíg meg nem barátkozunk a gondolattal, hogy serdül és az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni.

Mi az alsó korhatár?

Az, hogy a gyerekek korábban érnek, nem jelenti azt, hogy korábban is kéne elkezdeniük a felnőttes viselkedést. A kamaszkor egy irtózatos kötéltánc a gyerek- és felnőttlét közti szakadékon, amit hormonbombákkal, elvárásokkal és csoportnyomással nehezítenek. Mert lehet, hogy a mi gyerekünk még messze nem tart ott, hogy megfogja egy fiú kezét, ha a kortársai randiznak, a fiúkról pletyiznek, és nagyon érettnek tűnnek, akkor ő is olyan akar lenni. Pláne úgy, hogy a médiából is egyre fiatalabb lányok néznek rá, akik 16 évesen gazdagabb tapasztalatokkal rendelkeznek, mint mi harmincévesen. Lehet, hogy a lányunk épp óvatosan nézegeti, serdül-e már, de az iskolában gúnyolják, amiért még fiús az alkata. Esetleg pont a fiunkat cukkolják pelyhedző bajsza miatt. Nagyon nehéz egy kamasznak eldönteni, mit akar ő maga, mire érett, amikor másra sem vágyik, mint hogy elfogadják és nagynak érezze magát. Azt is éppen ilyen nehéz eldönteni, mi az alsó korhatára bárminek is. Ilyenkor jövünk mi, szülők

Elengedjük, vagy ne?

És azt mondjuk, hogy nem. Nem engedjük el az esti buliba vagy igen, de megköveteljük, hogy tízre érjen haza. Nincs ottalvós buli (azért még emlékszünk, mi miket műveltünk annak idején…), és pláne nincs izzadó tenyerét a nadrágja szárába törölgető udvarló a kapuban! De mit tegyünk, ha mégis ott áll? Mit tegyünk, ha a gyerekünk az összes szakkönyv ellenére kiskamasz korában szerelmes lesz? Lebeszélni nem tudjuk róla, maximum kordában tartani (jó sok veszekedés árán). Ilyenkorra már elvileg kialakult egy bizalmi, szeretetteli viszony köztünk, amiben jó esetben a gyerekünk is megoszt egy csomó személyes információt magáról. Kérjük meg, hogy meséljen a szerelméről és ne az ügyész szerepébe helyezkedjünk, hanem a barátnőébe! Minél több információnk van, annál jobb. A túl szigorú szabályok helyett próbáljunk meg saját életünkről mesélni a gyerekünknek, a mi első szerelmünkről, a vívódásainkról, a csalódásainkról, a veszélyekről! Mindig csak annyit, amennyit a kamaszunk épp elvisel. Így talán lesz némi befolyásunk arra, hogy dönt a fontos helyzetekben. Ha irtózunk attól, hogy randizni engedjük 13 évesen, akkor mondjuk meg neki, hogy hívja el a házhoz a fiút, és mi nem fogjuk zaklatni őket. Kössünk kompromisszumokat! Természetesen a fontos szabályokat rögzítenünk kell és tartani is magunkat hozzájuk, de ezeket is megtehetjük egy – legalább valamennyire – baráti beszélgetés során. Ha nem egy nap alatt akarjuk felvilágosítani a nemi élet és a párkapcsolat veszélyeiről, hanem erről folyamatosan, életkorának megfelelően beszéltünk eddig is, akkor bízhatunk abban, hogy elég szilárd lábakon áll meg a gyerekünk. De készüljünk arra is, amikor tárt karokkal, „naugyeénmegmondtam” hozzászólások nélkül magunkhoz kell ölelnünk, miután hazaért.

Forrás: ridikul.hu