Szeretlek, ahogy még soha senkit, avagy férfiak vallomása az igaz szerelemről

Mi kell ahhoz, hogy a férfi igazán szeressen? Kitartson jóban meg a rosszban, klimaxban és betegségben, striákban és súlytöbblettben? Avagy egész egyszerűen hol vagytok ti szerelmes férfiak?

Kár is lenne tagadni, a nő számára a férfi és a benne lakozó minden érzés maga a kétismeretlenes egyenlet. Mert ott a munka, a karrier, a sport és a barátok, mindezek mögött pedig ott vannak a mély érzelmek, melyeket neveltetés és habitus függvényében nehéz kiismerni.

Ők azok, akik nem, vagy csak ritkán sírnak, akiknek sokszor kérges a tenyere, és akiknek a naptól cserzett arc is szívdöglesztően áll.

Vajon hol van bennük a szerelem? Gyengíti vagy erősíti őket? Mernek, tudnak igazán mélyen, észvesztően szeretni?

Találgatás helyett megkérdeztem tőlük. Hálásan köszönöm a beszélgetést „fiúk”! Ékes bizonyítékai vagytok annak, hogy igenis létezik szerelem férfimódra is.

Szilárd 49 éves, iskolaigazgató

Verát a Facebook-on ismertem meg. Volt egy közös ismerősünk, és az egyik posztja alatt kezdtünk el poénkodni. A poszt korántsem arról szólt, amiről mi évődtünk egymással, de azonnal éreztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk, noha külsőre egyáltalán nem volt esetem a lány. Valamiért mégis ráírtam, és megköszöntem a vicces kommentekkel teli perceket, majd pár napos üzengetős ismeretség után elhívtam kávézni. Vera akkor negyven éves volt, és a randira úgy érkezett, mint egy egyetemista kislány. Kertésznadrág, sportcipő, kócos haj. Annak ellenére, hogy én a tűsarkú és miniruhás nőket részesítettem előnyben – mióta az eszemet tudom – ott, azon az első randin majdnem koffein mérgezést kaptam, mert egymás után kértem a kávékat; egyáltalán nem akartam, hogy véget érjen ez a találkozás. Könnyed volt és játékos, természetes, és abban a pár órában megértettem, hogy annál a kertésznadrágos, kócos nőnél senki nem volt még csodálatosabb. Azt hiszem szerelem volt első látásra, ami a gyakori találkozásaink alatt csak még inkább elmélyült. Vera volt az a nő, aki felnyitotta a szemem, és megértette velem, hogy nem csak a nőre van szükségem, hanem a társra is, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Aki nem kényszerít arra, hogy jobbá váljak, hanem egyszerűen nincs más lehetőség, én akarok jobbá válni mellette. Mert minden jót megérdemel. A fél éves évfordulónkon kértem meg a kezét, és az esküvővel sem várnánk már sokáig. Hogy mi számomra a szerelem? Vera.

Balázs 38 éves, informatikus

Sokan hiszik azt, hogy a „kockáknak” nincsenek érzéseik, ez azonban korántsem így van. Szeretem a kiszámíthatóságot, az állandóságot. Bevallom sokáig, mint támogató háttér tekintettem Andira. Azt gondoltam, minden a legnagyobb rendben van közöttünk. A megismerkedésünk után két hónappal összeköltöztünk, mindketten dolgoztunk, én persze munka után is. Ha nem tudtam megoldani egy nehezebb feladatot, nem hagyott nyugodni a gondolat, és a közös filmnézéseket is képes voltam félbeszakítani azért, hogy visszaüljek a gép elé és megoldjam. Andi sokat morgott miatta, néha viccesen, néha komolyan és hangosan, de számtalanszor volt, hogy miközben őt hallgattam egyáltalán nem rá figyeltem. Nem értettem mi a baja. Ez a munkám, dolgozom. Közben pedig nem kerestem rosszul. A hatalmas pálfordulás akkor következett be, amikor egyik nap arra mentem haza, hogy Andi pakolja a ruháit egy brutál nagy bőröndbe (azt sem tudtam, hogy van ilyenünk itthon) és közölte, terhes és időre van szüksége, hogy gondolkodhasson. Egy szó nem sok, annyi hang nem jött ki a torkomon, és mire észbe kaptam, már az édesanyjához költözött.

Hatalmas felismeréseim voltak. Rájöttem, hogy mellette voltam, de nem vele. Olyannyira természetesnek vettem a létezését, hogy eszembe sem jutott, hogy a kapcsolatért tennem is kellene. Tényleg elrontottam. Nem igazán jártunk el sehová, nem voltak közös barátaink, és utólag belegondolva közös élményünk sem sok. Munka, onnan haza, ott pedig vagy pihenés vagy dolgoztam tovább. Közben pedig maga a szülővé válás is hatalmas pánikot jelentett, különösen az elszürkült világunkban. Miközben terhestanácsadásokra jártunk, természetesen közösen, én pszichológus segítségét vettem igénybe, mert rájöttem, fogalmam sincs milyen is a valódi élet, arról pedig még inkább nem lehetett lövésem sem, hogyan tovább azzal a nővel, aki nélkül a levegővétel is fájdalmas. Minden tanácsadás után hazakísértem az édesanyjához, majd hazamentem és éreztem, nélküle, nélkülük ez az egész semmit nem ér. Hiányzott az illata, a nevetése, a hangja, ahogy beszámol a napjáról és baromira szégyelltem magam, hogy alig tudtam visszaemlékezni egy-egy sztorira. Nem kérdés, hogy változtatnom kellett. Magamon. Ebben pedig a már feleségem csodálatos, és nagyon türelmes partnerem volt. Ma már egy hároméves, álomszép kislány boldog és felszabadult édesapja lehetek, és a feleségem legfőbb támasza. Én lettem az a férfi, aki munka után rohan haza és a laptopot csak a Bogyó és Babóca következő epizódjára használja. Azt hiszem soha nem lehetek elég hálás Andinak, hogy megvárta, amíg megtanulok élni és megtanulok osztozni rajta. Hogy mit jelent számomra a szerelem? Őket, a családomat, az életemet.

Attila 43 éves, pincér

A mi kapcsolatunk a Tinderen kezdődött. Én elhúztam, és ő is. Hála az égnek, mind a ketten egymást jobbra. Én már túl voltam egy házasságon, neki pedig két gyermeke volt, két apától, de házas még sosem volt. Már az első randin nem értettem, hogy lehetett valaki annyira hülye, hogy elengedte ezt a nőt. Vicces volt és szenvedélyes, kedves és előzékeny. Őszintén beszélt az előző kapcsolatairól, és abból sem csinált titkot, hogy szereti az életet és benne mindent, amit az tartogat a számára. Nem volt meglepetés, hogy az első találkozást a lakásán fejeztük be, mint ahogyan az sem, hogy két hónap után már együtt éltünk. Azóta pedig egy hullámvasút az életünk, tele szenvedéllyel, néha bizony repülő tányérokkal, hatalmas kibékülésekkel és nevetéssel. Nagy szerencsém, hogy a két gyerek is elfogadott, együtt kirándulunk, mesét nézünk, úgy érzem, igazi családra találtam. Bevallom, a házassággal még várok, mert ha felemelik a tányérkészletek árát is, hatalmas bajban leszünk

Krisztián 52 éves

Amikor megismertem Timit egy társkeresőn, túl voltam egy váláson és két komoly kapcsolaton. Van egy felnőtt fiam, biztos egzisztenciám, és semmi mást nem akartam, mint boldog lenni. Végre egyszer az életben. Azt akartam, hogy elfogadjanak, szeressenek, hogy önmagam lehessek a kapcsolatomban. Amikor Timit megismertem nem volt kérdés, hogy ő lesz az a nő, aki az életem része lesz. Az sem tántorított el, hogy három gyermeket nevelt, egyedül. Már a második randevúnkon éreztem, nem akarom elengedni. Kedves, mosolygós, erős asszony, aki őrülten szereti a gyerekeit és viszont. Egy nő, akivel jó nevetni, aki a bódéból vásárolt lángost is megköszöni, aki végig hallgat és megért, akit valóban érdekel mi van velem. Azt vettem észre, hogy egyetlen pillanat alatt a mindennapjaim része lett. Nem bírtam ki egyetlen napot sem anélkül, hogy lássam. Ha csak annyi ideje volt, megöleltem, majd hazamenet telefonon felhívtam, hogy tudjam, mi van vele. Azt vettem észre, hogy érdekel mi van a gyermekeivel, tanácsot kért és én is mertem tőle. Bölcs és okos asszony, akire, ha a távollétében gondoltam, egyetlen pillanatra sem kapcsolt be a félelem. Három hónap után megkértem, hogy legyen a feleségem, költözzön hozzám és „csináljuk együtt” az életet. Bevallom életem legjobb döntése volt. Ma is felhívom, amikor napközben fáradt vagyok, vagy csak a tanácsára van szükségem. És bevallom, nincs nagyszerűbb érzés, mint a tudat, hogy hazafelé ő vár engem. Hogy mit jelent számomra a szerelem? Egyértelműen a családomat.Zsolt 45 éves, vállalkozó

Amikor megismertem Zsófit mind a ketten túl voltunk már egy váláson és mind a kettőnknek volt egy gyermeke. A kapcsolatunk tényleg úgy indult és folytatódott, mint a mesékben. Nem voltak korlátozások, követelőzések, hisztik, helyette megértést, elfogadást és támogatást kaptam. Életeben először egy olyan kapcsolatban éreztem magam, amiben minden pillanat csodálatos. Több, mint egy évig „jártunk”, találkozgattunk, néha egymásnál aludtunk majd azt éreztem, ennél sokkal többet akarok. Őt akarom. Azt az érzést, amikor minden reggel mellette ébredek fel, minden este mellette fekszem le, hiszen nem csak életem nője, de a legjobb barátom is. Ennek már idestova négy éve. Azóta ez az álmom teljesült, és nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe, micsoda mázlista vagyok.

Ősi ösztön vagy neveltetés kérdése, hogy a férfiak nem, vagy csak nehezen mutatják ki az érzéseiket. Mérlegelnek, megfigyelnek majd egyszer csak megadják magukat annak a nőnek, akinél úgy érzik, biztonságban van a szívük. Onnantól kezdve pedig jöhet a boldog élet.

Forrás: miragemagazin.hu