„Szeressük egymást úgy, ahogy vagyunk!” – A szerelem híd lehet fogyatékkal élők és épek között

Érdekes, milyen könnyen kiszúrjuk a testi fogyatékosságot, és aztán az mennyire meghatározza az emberről alkotott képünket. Egész lényét azonosítjuk sérülésével, és közben sokszor elsiklunk a tény felett, hogy ez csak az egyik tulajdonsága a sok közül, emellett ő egy egész ember vágyakkal, célokkal, érzelmekkel, gondolatokkal. (Hasonlóan nagy hiba, ha az értelmi fogyatékost azonosítjuk értelmi képességeivel – de erről máskor.) Valóban máshogy használja az épeknek épített világot, igen, vannak dolgok, amikből kimarad – azonban a legtöbben megtanulják ezt kompenzálni, és alkalmazkodnak a számukra furcsa körülményekhez: a hallássérültek jelelnek, szájról olvasnak, a látássérülteknek hihetetlenül kifinomul a hallása. Ugye milyen fantasztikus az ember?

A cikk kapcsán egy hallássérült nővel, Andival beszélgettem, aki egy halló férfivel él együtt, és az évek alatt profi szájról olvasó lett. Saját szavai szerint a férfi „hall helyettem, ha kell; seggbe rúg, ha kell”. Andi szerint hihetetlen tolerancia kell mindkét részről, és az is fontos, hogy ne akarjon a sérült kompenzálni amiatt, hogy ő nem lát, hall, és emiatt túlságosan feladja magát, hogy a másikhoz idomuljon, mert úgy biztosan szerethetőbbé válik. Andi is a személyiség fontosságát hangsúlyozza: „Van, aki ép mellett, van, aki másik fogyatékkal élő mellett találja meg a szerelmet, ez személyiségfüggő és sérülésfüggő is lehet.” És emellett sokkal fontosabbnak találja az egyéb kérdéseket, amik minden kapcsolatban felmerülnek: jól érzik-e magukat egymással a felek, képesek megbízni egymásban? „De például a kompenzálás kérdése is felmerülhet minden kapcsolatban, csak míg másnak mondjuk a rossz családi háttérből fakad, addig a sérült-ép felállásnál a sérültségből.”

Vajon kialakul ilyenkor egy közös nyelv, közös kommunikációs csatorna, ahogy például a különböző nyelveket beszélő párok között is? Vajon kimarad bizonyos dolgokból, ahogy a külföldi pár egyik tagja is, ha a másik országában élnek? Andi azt mondja: „Egy idő után persze kialakult köztünk egyfajta kommunikáció, ami nem annyira titkos nyelv, inkább csak a rutin, az, hogy jól ismered a másikat, és automatikusan befejezed a másik gondolatát. Nem érzem, hogy kimaradnék bármiből, mert azok, akikkel együtt vagyok, vagyunk már természetesnek veszik, hogy elismétlik a dolgokat, elmagyarázzák, mi történik.”

A sérült-ép párok történetéből akkor is tanulhatunk, ha a mi párkapcsolatunk esetében ez a kérdés nem merül fel. Egy egészséges párkapcsolatnak alapköve az elfogadás és kompromisszumkészség, hiszen két ember sohasem lehet egyforma, így meg kell tanulniuk alkalmazkodni egymáshoz. Pedig néha apró különbségeket tudunk úgy felfújni, hogy azt hisszük, innen nincs kiút, valójában jelentéktelen nézeteltérések miatt akarunk véget vetni a kapcsolatnak. Ilyenkor gondoljunk bele: önmagunk lehetünk a másik mellett? Megbízunk benne, és látjuk a közös jövőt? Akkor engedjük el az olyan kérdéseket, mint hogy leöblítve teszi-e be a tányért a mosogatóba, vagy hajlandó-e velünk romkomot nézni, és szeressük egymást úgy, ahogy vagyunk.

Forrás: ridikul.hu