Szerelmes vagyok, de nem a férjembe...

Gúzsba kötnek a régi érzelmek

Házasságban élek, és nem is rosszban. Mégsem tudom elfelejteni őt, az elsőt. A férjem igazán nem ezt érdemli

Az első szerelem minden nő életében meghatározó, elsöprő érzés. Csakhogy mások képesek továbblépni, én viszont úgy érzem, hogy beleragadtam a múltba. Miklóst a főiskolán ismertem meg, első pillantásra beleszerettem. Mikor randizni hívott, szinte el se akartam hinni, hogy ez épp velem történik meg. Hónapokig rózsaszín ködben láttam a világot, sose voltam boldogabb. Mellette úgy éreztem magam, hogy csakis önmagam lehetek. Állandóan beszélgettünk, sosem fogytunk ki a témákból.

Alig egy évvel az első randink után összetörte a szívem: bejelentette, hogy már nem szeret, elege van belőlem. A szakításunk fájdalmas és viharos volt, rengeteget sírtam. Minden egyes közösen kedvelt zeneszám, verseink és parkjaink csakis rá emlékeztettek, én pedig elmerültem az önsajnálatban. Hiába próbáltam túltenni magam, még évekkel később is Miklós ott motoszkált a szívem egyik eldugott zugában. Későbbi kapcsolataimra is rányomta a bélyegét az, hogy mindenkit hozzá, az első szerelmemhez hasonlítottam. Senki nem ért fel az ő szintjére, pontosabban a fejemben róla dédelgetett emlékre.

Amikor végre megismerkedtem, majd beleszerettem Gyuriba, akkor és csak akkor sikerült teljesen elfelejtenem Miklóst. Vagyis - azt hittem. De már pár hónappal az esküvő után eszembe jutott Miklós. Nincs ez másképp azóta sem.

Mardos a bűntudat, amiért Gyuri mellett más férfire gondolok. A férjem figyelmes, kedves, jó ember, de ez sajnos nem elég. Sóvárgok a régi kalandokért, amiket Miklóssal éltünk át felnőttkorunk legelején. Mesélni persze senkinek merek erről – nem szeretném, ha visszajutna Gyurihoz.

Miért is okoznék fájdalmat neki?!

Forrás: blikkruzs.hu