Sokféleképpen árulhatjuk el egymást. Nem a megcsalás teszi tönkre a kapcsolatokat

Sokféleképpen árulhatjuk el egymást. A rendíthetetlennek vélt szerelem egymás megcsalása nélkül is szétrugdalható, nem csak egy szerető dobhat „pusztító atombombát” a kapcsolatra.

Elhagyjuk önmagunkat, és elhanyagoljuk egymást, leharcolt, nemtörődöm állapotba kerülünk testileg-lelkileg, mert a másik embernek úgyis mindegy, jelenléte mindig magától értetődő, és jól kiszámítható. Beékelődtünk egymás életébe látszólag kimozdíthatatlanul. A nagy szerelmi semmittevésben egyszer csak elkezdődik az „egymás mellett elvagyunk” állapot stagnálása, már nem haladunk, már nem vagyunk úton. Egy jó kapcsolat megújul, fejlődik, miközben mindketten fejlődünk, változunk benne. Egy hanyatló kapcsolatban eluralkodik a betokosodott unalom, a napi rutin, kevés az új, frissítő meghatározó élmény, a közös minőségi időn át megadott értő figyelem, és az azon keresztül megtapasztalt érzelmi biztonság. Már nem örülünk egymás sikereinek, már külön utakon járunk, más-más célt hajhászunk, és hirtelen más lesz az értékrendünk. Már lazább elveket vallunk a hűségről is, kapcsolatunk létjogosultsága, jövőképe megkérdőjeleződik. Sokan eleresztjük magunkat, mindenféle értelemben, és egyre kevésbé leszünk az a valaha vágyott, titokzatos és megszerzendő csodalény a társunk szemében, akik voltunk. Már nem fordítunk elég energiát a kapcsolatra, és csodálkozunk, hogy a másik sem teszi. Előbb az odafigyelés művészetét kellene elsajátítani, mert a kommunikáció nem zsákutca, és nem lehet egyoldalú. Én, én, én… hajtogatjuk bőszen, és közben nem érdekel, hogy a „telefonvonal” végén mit is próbál közvetíteni a másik. Végig sem hallgatjuk, meg sem halljuk, el vagyunk foglalva saját magunkkal, pedig sokkal többet tanulhatunk és nyerhetünk azokból a pillanatokból, amikor a másikra figyelünk.

Sokféleképpen rombolhatjuk le az érzelmi biztonságot kapcsolatainkban, és nem a megcsalás teszi tönkre kapcsolatainkat, az már csak következmény. John Gottman házasságkutató és családterapeuta szerint például beszédes előjelek jelzik azt, hogy kötelékünk szálai sérülni kezdenek, ami nagy valószínűséggel hűtlenséghez vezet majd, végül a teljes elszakadáshoz, váláshoz, szakításhoz. Ezeket a jósló jeleket, amelyeket ő az Apokalipszis négy lovasának nevezett el, mi magunk is felismerhetjük. Ezt a metaforát használja Gottman, ahogy leírja a párok veszekedés alatt megjelenő interakcióit és kommunikációs mintáit. Figyeljük meg, milyen mértékben van jelen a négy lovas kapcsolatunkban.

A sértő szándékú kritika, verbális agresszió, személyeskedés, *a másik érzékeny pontjainak állandó feszegetése persze, hogy feszültséghez, sértődéshez, beforduláshoz, eltávolodáshoz, érzelmi falakhoz vezet. („Unalmas vagy”, „Igénytelen vagy”, „Figyelmetlen vagy”) Így könnyen félresiklik a közlésünk, és csupán védekezést, passzivitást vagy visszatámadást váltunk ki. *A következő lovas a megvetés, lenézés, vagy undor,* ami különösen mérgező a kapcsolatra nézve. Azt jelenti, hogy egymás iránti tiszteletünket olyan szinten veszítettük el, hogy már nem is rejtjük véka alá. Ilyen közegben lehetetlen a konfliktusokat rendezni. Szarkazmus, cinizmus, állandó gúnyolódás, gonosz humor, megalázás kúszik be a kapcsolatunkba, ami már régóta nem a szeretetről szól.

Felelősség áthárítás, védekezés. *Erre a vészhozó lovasra a magyarázkodás, majd az ellentámadásba lendülés jellemző. Egyik fél sem akarja már elismerni, hogy tévedett. Kifogásokat keres. Nem vállalja a saját döntéseiért, tetteiért a felelősséget, hanem folyton a külső körülményeket vagy társát okolja. *Visszahúzódás, közömbös kivonódás, falépítés.* Ahol megjelenik a kritika, a megvetés és a védekezés, ott előbb utóbb az egyik fél ki fogja vonni magát a helyzetből. A kivonódás némaságba burkolózást, elvonulást, passzivitást, csendet jelent, így nem kell interakcióba kerülni a másikkal, nem kell részt venni a konfliktusokban. A kilépett fél semmiféle visszajelzést nem küld, nem válaszol, nem néz a másik szemébe, levegőnek nézi.

Ha a négy lovas állandó részesévé válik a mindennapjaiknak, akkor nyolcvan százalékos biztonsággal megjósolható, hogy a két ember útjai szétválnak. A jól működő kapcsolatok titka nem a konfliktusmentes élet. A konstruktív vita, amelyben negatív érzéseinket is bátran, nyugodtan ki merjük nyilatkoztatni, kiszellőzteti a kapcsolatot, friss levegőt, életet visz bele. Nem kell kivetkőznünk önmagunkból, sem emberi méltóságunkat elveszíteni, inkább mindkettőnknek arra kell törekednie, hogy vitánk feloldást hozzon, és mielőbb egymást átölelve, megnyugodva, megelégedve lezárjuk a témát. A konfliktusok felvállalása és megfelelő kezelése mindig szorosan tartja a kötelékünket. Elárulni, elhagyni egymást, csomagolni és fejvesztve menekülni a helyszínről bárki tud, ahhoz nem kell nagy kurázsi. De egymás szemébe nézve valóban beszélgetni, romboló életeseményeink, idején is kitartani, a bajban összekapaszkodni: ez a szövetség lényege.

Forrás: kiralyeszter.com