Pedig mindannyian sírig tartó szerelemről álmodozunk, lenyűgöznek minket nagyszüleink történetei, hogyan tartottak ki egymás mellett a nehéz idők alatt is, a közösségi oldalakon terjedő romantikus sztorik évtizedekig tartó románcokról… Eközben a mi kapcsolataink könnyen véget érnek pár hónap, pár év után, a „szerelem 5 szakasza” közül örülünk, ha a harmadikat túléljük, de hogy reményünk legyen egy ezüstlakodalomra, attól távol vagyunk. Mit rontunk el? Mi a holtomiglan titka?
Félreértjük a szeretetet
Mi a szeretet? Biztos vagyok benne, hogy az olvasók 99%-a azt mondja, egy érzés. És itt kezdődnek a hibák: ugyanis a szeretetnek sokkal inkább aktív cselekvésnek kellene lennie. Mit ér az szerettünk számára, ha szeretjük őt, de ezt semmiféle tettel nem mutatjuk ki? Semmit. Zsarolásra könnyű ezt használni, „ha szeretsz, megteszed ezt vagy azt”, de a szeretet valóban itt kezdődik: hogy aktívan dolgozunk azért, hogy szerettünk boldogabb legyen. Jó esetben ez fordítva is működik, párunk értünk is hajlandó megtenni dolgokat, vagy épp lemondani másokról azért, hogy mi boldogabbak legyünk.
A rózsaszín köd után
Könnyű jól szeretni a párkapcsolat első szakaszában, amikor lángol a szerelem, amikor minden percünket együtt akarjuk tölteni, mert úgy érezzük a másik a tökéletes lény, a másik felünk, akit nekünk rendelt az ég. Azonban amikor a rózsaszín köd felszáll, jöhet a feketeleves: kiderül, hogy a másik is ember, neki is vannak rossz szokásai, nehéz napjai és olyan tulajdonságai, amitől falra mászunk és fordítva: a másik is észreveszi, mi hol nem vagyunk tökéletesek. „Ha szeretsz, a szennyesbe dobod a piszkos zoknikat!”, „ha szeretsz, nem csinálsz ebből nagy ügyet!”. Valamint a rengeteg együtt töltött idő után elkezdünk visszavágyódni saját hobbink felé, csinálnánk egyedül is dolgokat vagy találkoznánk a saját barátainkkal. Újra előtérbe kerülhet karrierünk építése, saját céljaink elérése. Sok kapcsolat ekkor bomlik fel: azt hisszük, hogy az amúgy is tökéletlen másikra nincs szükségünk, az ég mégsem egymásnak szánt minket. Rosszabb esetben ekkor még egy utolsó kísérletet teszünk az összetartozásra és gyorsan szülünk egy gyereket, akinek kimondatlan küldetése, hogy megmentse a kapcsolatot és összetartsa apát és anyát. Általában ebből sem lesz ezüstlakodalom.
Nem egy fény, de nagyobb világosság
Ott, amikor azt hisszük, a másik mégsem hozzánk való, mert középről nyomja a fogkrémes tubust, akkor kell újraírni a programot a fejünkben. A rózsaszín köd állapota nem tartható és előbb-utóbb bármilyen szőke hercegről ki fog derülni, hogy nem tökéletes! Nem jelenti azt, hogy többé nincs szükségünk a másikra, ha egyedül szeretnénk festőtanfolyamra járni! Természetes és jó dolog, hogy saját céljaink is vannak közös céljaink mellett, hogy nem forrunk össze teljesen a másikkal – és örüljünk annak is, ha ő is így érez! Bár a hosszú távú párkapcsolat megköveteli a kompromisszumokat, a szeretet folyamatos, aktív kifejezését, de azt is, hogy eközben önmagunk maradjunk. A két gyertyaláng nem válik eggyé, de együtt világítva nagyobb fényt adnak! A hosszú távú, a tényleg nagyon-nagyon hosszú kapcsolatoknak ez a paradoxon a titka: együtt önmagunk lenni.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest