Senki se fogadná el a kapcsolatunkat: bűnös viszony lenne? De hát nem is a rokonom!

Édesapám húgának nem lehetett gyermeke, ezért sok-sok évvel ezelőtt az örökbefogadás mellett döntöttek. A „mostoha” unokatesómmal szinte együtt nőttünk fel, már gyermekként is elválaszthatatlanok voltunk, igaz, akkor még másképp. A szüleink örültek, Dávid szinte a bátyámként viselkedik, mindig megvédett. Kiállt mellettem, ha kellett.

Tíz hónapja volt egy durva szakításom, az exem 7 év kapcsolat után mondta ki: vége. Senki és semmi nem bírt megvigasztalni, összetörtem a fájdalomtól. Véletlenül találkoztam össze Dáviddal, aki elhívott egy társaságba, kicsit iszogattunk. Nem is tudom mi történt velem akkor, de tény: vele pillanatok alatt feloldódtam rosszkedvemből. Teljesen megfeledkeztem az alig néhány napja engem ért traumáról. Nem volt kedvem hazamenni, felajánlotta, hogy töltsem nála az éjszakát. Az ajtón belépve azonnal egymásnak estünk, szavak nélkül is tudtuk, mire vágyik a másik.

Másnap reggel nehezen józanodtunk ki, nem az alkohol miatt, hanem hogy valójában mi is történt köztünk. Megegyeztünk abban, hogy ez csak egyetlen botlás volt, többé nem fordulhat elő. Mégis amikor legközelebb egy társaságban voltunk, megint az ő lakásán kötöttünk ki. Több hónapig ezt játszottuk, mire végre beláttuk, ez így nem mehet tovább. Azóta szinte minden időnket együtt töltjük, mostanában az összeköltözést fontolgatjuk.

A családunk persze semmit nem tud. Talán nem is nagyon tudnák elfogadni, az ő szemükben bűnös viszony a miénk. Pedig csakis az örökbefogadás révén vagyunk – tehát nem vér szerinti – rokonok. Ám nem hisszük, hogy ezt a szüleink el tudnák fogadni.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu