Amikor eljön a rózsaszín köd, és elképesztően szerelmesek leszünk, akkor csak és egyedül az a személy lesz számunkra a minden. Az időnk nagy részét vele akarjuk tölteni, és nem mindig látjuk meg a hibáit, hiszen nekünk ő tökéletes. Aztán eltelik elég idő ahhoz, hogy bemutassuk őt a családunknak és a barátainknak, mi pedig azt szeretnénk, hogy mindenki meglássa benne azt a szépet és jót, ami miatt mi beleszerettünk. Ám ha ez nem így lesz, és a szeretteink szó szerint utálják az új párunkat, akkor az igen nehéz helyzet elé állít minket. Mit tegyünk? Kire hallgassunk, kinek adjunk igazat? Kit válasszunk? Hogyan tudjuk megoldani a problémát? Egyáltalán választanunk kell?
Feltérképezés
Tehát a szituáció adott: mi elképesztően szerelmesek vagyunk, ám sem a barátaink, sem a családunk nem bírja elviselni az új párunkat. Csak rosszat mondanak róla, és próbálnak lebeszélni a kibontakozó kapcsolatról, szerintük ugyanis sokkal jobbat érdemlünk, sőt, a férfi rossz hatással van ránk, és ennek biztosan nem lehet jó vége. Ilyen esetben érdemes legelőször végiggondolni mindent. Próbáljuk meg levenni a rózsaszínben látó szemüvegünket, amellyel szerelmünket néztük eddig, és próbáljuk megérteni, hogy szeretteink miért is utálják ennyire a párunkat. Hiszen valami okának kell lennie, hiszen ők azok, akik a legjobban szeretnek minket, ráadásul csak jót akarnak nekünk. Az, természetesen, hogy kívülről is megvizsgáljuk a dolgokat, még nem jelenti azt, hogy mindenféleképpen igazuk van, ám ahhoz, hogy megoldjuk a problémát, az ő szemszögükből is meg kell értenünk a dolgok folyását. Miért alakulhatott ki ez a helyzet? Mik voltak azok a szituációk, amikor szerelmünk találkozott a szeretteinkkel, és mit csinált, mit mondott ezeken a találkozókon, ami előidézhette ezt a mértékű utálatot? Ha végiggondoljuk ezeket a dolgokat, akkor picit közelebb kerülünk a megoldáshoz is, hiszen rájöhetünk, hogy mi az alapprobléma.
Külön megbeszélés
Ha feltérképeztük a helyzetet és az utálat okát, akkor érdemes elbeszélgetnünk először külön a szerelmünkkel és a családunkkal/barátainkkal. Mondja el mindenki az érveit, okait és sérelmeit, amelyek idevezethettek. Ha elmondták a véleményüket, akkor próbáljuk elmondani a mi verziónkat is a szeretteinknek. Mondjuk el nekik nyugodtan, hogy mit jelent számunkra ez a férfi, és hogy a hibái ellenére milyen pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, amiket leginkább csak mi ismerünk. Próbáljuk megértetni velük, hogy ez a mi életünk, és nem vezet sehova, ha választás elé kényszerítenek minket, ha pedig ez a hódoló nem hozzánk való, akkor abból is csak és kizárólag nekünk kell tanulunk, a saját kárunkon. Azt is érdemes megosztani velük, hogy nagyon fontos számunkra a véleményük, és nagyon nehéz helyzeteket szül, ha maximálisan csak ellenséges hozzáállást tanúsítanak, hiszen ettől mi fogunk szenvedni a legjobban, ők pedig ha szeretnek, ezt nem szeretnék. Ajánljuk fel azt, hogy együttesen próbáljuk megoldani a problémát, és mondjuk el, hogy ez mennyire sokat jelentene nekünk.
Közelítés
Ha beszéltünk a családunkkal/barátainkkal, természetesen szerelmünkkel is beszélnünk kell, hiszen valamely viselkedés, hozzáállás kiváltotta szeretteinkből az ellenszenvet. Először is próbáljuk megértetni vele, hogy nekünk mennyire fontos az, hogy jó viszonyt ápoljon azokkal, akik számunkra fontosak, és ha szeret minket, ráadásul hosszú távra tervez velünk, akkor ő is nyitott arra, hogy a problémát megoldjuk. Szervezzünk közös programokat, ahol nyugodt és felszabadult hangulatban tudunk időt eltölteni mind együtt, és ami közelebb hozhatja a párunkat a szeretteinkhez. Ha valóban szeretnek minket – márpedig ez bizonyára így van –, akkor mindenkinek az az érdeke, hogy a kínos helyzet megoldódjon. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor nehezebb a felek kibékítése, sőt, ritkább és szerencsétlenebb helyzetben ez később sem lesz jobb. Vannak olyan párkapcsolatok, ahol valóban jogos a szeretteink felháborodása, ha látják, hogy az a bizonyos valaki bánt minket lelkileg, megcsal, kihasznál stb… Ám ez akkor is a mi életünk, a mi kapcsolatunk, és ezeken a dolgokon a saját kárunkon kell keresztülmennünk, így soha ne azért szakítsunk párunkkal, mert a családunk vagy a legjobb barátaink azt mondták. Szakítsunk magunk miatt és a saját boldogságunk elérése végett
Forrás: ridikul.hu