Létezik egy olyan dolog, hogy a remény. Reménykednek, hogy majd valami változni fog. Valamitől jobb lesz, és lehet, hogy ezért az egyik fél mindent meg is tesz. Idővel ez a remény azonban elfogy, és csak maradt a hibáztatás.
Hibáztatás önmaga felé, hogy miért nem lépett már előbb, és hibáztatás a másik felé is, hogy ő miért nem akarta ezt helyrehozni. Amíg csak hullámvölgyek vannak, lehet reménykedni, de komolyan válság esetén már nem érdemes.
De visszatartó erő az anyagiak és a gyerek is. Mind a kettő rossz érv a folytatás mellett. A gyerek úgyis mindent megérez, sokkal többet is, mint amennyit elárul. Nincs olyan veszekedés, amiről ő ne tudna, és pontosan érzi, hogy anya és apa ellentétes hullámokon mozog. Az anyagiak már kényesebb dolog, de normális keretek között nincs olyan, hogy a másik földönfutóvá válna. Egy békés szakítás, vagy válás sokkal többet ér, mint egy öldöklő együttlét.
Szakértők szerint általában az elköteleződés azon alapszik, hogy mennyire látnak esélyt a felek egy boldog jövőre, és próbálnak is ehhez kitartani. Sokszor nem akarjuk észrevenni a rosszat, és nem nézünk szembe vele, mert… Mert fontosabb, hogy a külvilág mit lát, mint az, hogy mi mit érzünk. A „Mit gondol a család? Mit szólnak a barátaink?” kérdéseket felejtsd el, nem nekik kell megfelelni, hanem csak magatoknak.
És sosincs olyan, hogy nem találsz majd jobbat. Mindig van jobb, főleg, ha a rosszhoz viszonyítod.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest