Ravaszabbul csalnak a nők
A férfiak fejlettebb eszközökkel ismerik fel a hűtlenséget, a nők pedig mind ügyesebben leplezik elcsábulásukat. A szakemberek végkövetkeztetése szerint a félrelépési háborúban a fegyverkezési verseny egyre fokozódik.
SZERELMI STATISZTIKA - A hűség terén a férfiak bizalmatlanabbak, mint a nők, derült ki egy amerikai felmérésből. A szakemberek az eredményt azzal magyarázzák, hogy a hímek bizonyosak akarnak lenni abban, hogy az ő utódaikat szüli meg a nőstény.
Ami pedig a hűtlenség arányát illeti, a férfiak harmada vallott kalandokról, míg a hölgyeknél csupán 19 százalék tette ugyanezt. Ugyanakkor a kutatók tudományos eszközökkel bizonyították, hogy a gyengébbik nem az esetek 10 százalékát elhallgatta. De hiába: a tanulmány szerint a nők csupán 80 százalékban jönnek rá a turpisságra, míg a férfiak az esetek 94 százalékában fognak gyanút.
A megcsalatást már elszenvedett Molnár Anikó szerint a férfiak ügyesebben leplezik félrelépéseiket.
– A nők többsége a lelkét is beleadja a testi viszonyba, míg a férfiak szórakozásból is kihasználják az alkalmat. De szerintem a lebuktatásban a nők jobbak, mert gyorsabban megérzik, ha valami nem stimmel.
– Szerintem nem létezik megcsalás. Ha valaki örök hűséget fogad, olyan dologra vállal felelősséget, amiben nincs döntési lehetősége – vallja Benkő Dániel a liberális szerelmi eszméiről is ismert lantművész.
Tóth Gabi énekesnő tudatosan figyeli környezetét és szomorú következtetésre jutott.
– A férfiakról jobban lerí, ha mellékvágányon járnak. A nők jobban palástolják párhuzamos kapcsolataikat. A szomorú az, hogy mára a csajok lettek a hunyók: úgy akarnak hódítani, ahogy a férfiak teszik.
Forrás: Erdélyi Péter - borsonline.hu