A pasim olyat tett a legénybúcsún, ami után lemondtam az esküvőt
Ha két ember örökre össze akarja kötni az életét, az azt jelenti, hogy hatalmas bizalom van közöttük, a kapcsolatuk pedig már eljutott arra a szintre, hogy tudják egymás határait. Talán pont ezekről a határokról szól az a történet is, ami a minap látott napvilágot, és ami teljesen megosztotta az internetet... De te kinek a pártjára állszTörtént ugyanis, hogy a Redditen egy fiatal nő mesélte el esküvőjének sztoriját, és arra kérte az embereket, hogy adjanak neki tanácsot a dologgal kapcsolatban. Na de mi is történt pontosan?
A nő azt mesélte, hogy ő és a vőlegénye úgy döntöttek, hogy mindketten tartanak legény- és lánybúcsút, de mindkét rendezvény visszafogott lesz, és inkább a pihenésről fog szólni, mint a züllésről:
„Én a barátnőimmel egy wellness szállodában pihenek, a medence mellett koktélozunk és beszélgetünk, a vőlegényemnél pedig ugyanez volt a terv. Azt viszont előre elmondtam a vőlegényemnek, hogy semmiképpen nem szeretném, ha sztriptízbárba menne, mert nekem ez nem fér bele. Ha mégis így tesz, akkor lefújom az esküvőt! Azt mondta, hogy persze, megérti, aztán eljött a legénybúcsú napja." – mondta a nő, aki szerint ezután fordultak rosszra a dolgok:
„Másnap elém állt a vőlegényem, és azt mondta, hogy a barátai meglepetésből elvitték egy sztriptízbárba. Erre én szépen megkérdeztem tőle, hogy erre ő mit lépett, hogy eljött-e onnan, hiszen megbeszéltük, hogy nekem ez nem fér bele. Erre elvörösödött, és elmondta, hogy ott maradt, de bocsássak meg neki. Már aznap sem aludtam vele, másnap pedig közöltem vele, hogy lemondom az esküvőt, pár héttel a nagy nap előtt. Ő persze folyamatosan próbál visszaszerezni, ráadásul még a családtagjaim is azt mondják, hogy túlreagálom ezt az egészet... Ti mit gondoltok?”
Persze a kommentelők azonnal belevetették magukat az ügybe, és bár többen is azt írták, hogy talán kicsit túlreagálta a nő a dolgot, a legtöbben mégis mellé álltak: