Öt év után elváltunk, de még mindig az exférjemmel vagyok, és a viszonyunk jobb, mint valaha

Három éve, hogy öt év házasság után elváltunk a férjemmel. A válás fájdalmas volt, de ez volt életem legjobb döntése. De nem azért, amiért elsőre gondolnád.

Boldog voltam, hogy végre lezárhattam az életemnek egy fájdalmas epizódját, és új fejezetet kezdhettem, tiszta lapokkal. Befestettem a hajam, fogytam pár kilót, munkahelyet váltottam. De azt nem sejtettem, hogy a férjemmel a válás után közelebb kerülünk egymáshoz, mint valaha. Most együtt neveljük élünk, együtt neveljük a két gyermekünket, és ha alkalmunk adódik rá, még randizunk is. Az, hogy miért váltunk el, hogy aztán újra összejöjjünk, hosszú történet.

A családomban mindenki elvált – a csúcstartó a nagymamám, aki háromszor vált el. Én akartam lenni a kivétel. Elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy a férjem és én ne a bíróságon végezzük – tökéletes feleség és háziasszony akartam lenni, kerülni akartam minden konfliktust. Csak azt nem vettem számításba, hogy szeretek dolgozni, és szeretem a függetlenséget.

A találkozásunk mesébe illő volt, pont úgy, mint a romantikus filmekben. Úgy éreztem, megtaláltam azt a férfit, akire egész életemben vártam. Nem kellett sok idő, hogy mind a ketten rájöjjünk, egymás mellett akarunk megöregedni. De alighogy összeházasodtunk, csőstül jött a baj. A férjem munkanélküli lett, miközben én veszélyeztetett terhes voltam az első gyermekünkkel. Óriási volt a nyomás, kevés pénzből kellett megélnünk, és a kisfiunk megszületésével úgy éreztem, csapdába kerültem. Otthon voltam egyedül a kicsivel, elveszítettem addigi önmagam, mély depresszióba estem. Féltékeny voltam a férjemre, aki elmehet otthonról anélkül, hogy az etetési és alvási időkhöz kellene alkalmazkodnia.

Az érzéseimet sokáig magamban tartottam, de egyszer nem bírtam tovább, és egy nagy veszekedés után fogtam magam, és elköltöztem a kicsivel. Visszamentem anyámhoz. Elkezdtem újra dolgozni, és persze közben gondolkoztam, hogy jutottunk idáig. Kilenc külön töltött hónap után kezdtek letisztulni az érzéseim, a férjemmel való kommunikációnk sem merült ki a veszekedésben. Végül úgy döntöttünk, felkeresünk együtt egy párterapeutát. Ő segített visszaemlékezni arra, mi hozott minket össze, miért akartunk egymással élni. Végül úgy határoztunk, a válással lezárjuk a kapcsolatunknak az eddigi részét, de együtt maradunk egy szerető, elkötelezett kapcsolatban.

A válásunk ezért nem volt szomorú, mert mind a ketten tudtuk, hogy a kapcsolatunkat ez csak meg fogja erősíteni. Megtanultam, hogy ha a dolgok rosszra fordulnak, akkor nem eltolni kell magamtól a páromat, hanem hozzá kell fordulnom segítségért. Vannak vitáink: nem tudunk például megegyezni abban, hogy mit nézzünk este a tévében, vagy hogy mennyire legyen meleg a szobában, de elkötelezettek vagyunk egymás és a gyermekünk iránt.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu