Nemcsak az új, de egy régi kapcsolat haldoklását és végül pusztulását is okozhatja, ha a felek nem egyforma lelkesedéssel tesznek bele a kapcsolatba. Ha csak az egyik fél árad, az egyik fél ad, érdeklődik, kérdez. Ha csak az egyik fél aktív.
Ha csak az egyik fél épít. A másiknak olyankor rombolnia se kell. Lusta, érdektelen, közönyös magatartása előbb-utóbb egészen biztosan megmérgezi, elveszejti a kapcsolatot. Akkor is, ha az nem tudatos nála.
Másik fél mást hozna elő belőle
Feltételezhetően egyébként semmi más sem tudatos az ilyen fél életében. Vagy csak a párkapcsolat az, és egészen pontosan az a fél, akivel együtt van, de mégis csak félig… szóval az a fél, aki ezt a tunyaságot hozza ki belőle. És valaki mással, lehet, teljesen más lenne a párkapcsolati egyensúly, dinamika. Máshol a hangsúlyok, másképp az erő.
Valamiért ez a kapcsolat az, ami nem a legjobbat hozza ki belőle, és valószínűleg nem vele, nem is a másik féllel van a baj, csak éppen ő nem érzi másik felének a párját. Nem érzi egy kerek egésznek önmagukat. Nem lett szerelmes.
Akkor se lett szerelmes, ha ez kimondva, leírva valami borzalmasan szomorú történetet sejtet – és szomorú is, mert így kölcsönösen rabolják egymás idejét, energiáit a felek, de egyik se boldog igazán. Sőt egy kicsit se boldogok. Az áradó fél vesztesnek érzi magát, és ezer apró kudarcot él át, a másik meg eleve hiányol valamit, ami nélkül nem szabadna párkapcsolatban élni.
Mégis miért maradnak ideig-óráig életképesek az ilyen kapcsolatok?
Mert egyedül lenni, teljesen egyedül lenni sokak számára még ijesztőbb kép. Mert a remény, hogy ez a passzív magatartás majd változni fog, sokáig összekovácsolja a kölcsönös szerelem nélküli kapcsolatot – valójában a lelkes fél szerelme, akarása, reményei tartják fenn a víz tetején, bár számára se hoz megelégedést a dolog, azért őrzi, mert úgy érzi, ha elengedi, abba belepusztul.
Van, aki azt hiszi, ez az egy dobása van, soha többé nem lesz másik szerelem. Van, aki úgy hiszi, nincs több ideje, egy sor hajót engedett már továbbúszni – ehhez az egyhez, hite szerint az utolsóhoz, foggal-körömmel ragaszkodik. Mindhiába.
Ez a hajó is el fog úszni, de addig is lopja energiáit, elrabolja kincseit, kifosztja. Üres, kongó falú ház lesz csak a másik, ha sokáig tart az egyoldalú kapcsolat.
A szerelmet nem lehet kicsikarni
Mit tehetünk, ha a rózsaszín köd dacára vagy annak múlásával ráébredünk, a másik nem ad annyit (semennyit), mint amennyit mi szeretnénk? Amennyit megérdemelnénk? Amennyire egyszerűen szükség lenne a kapcsolat virágzásához?
Semmit. Szinte semmit. Az érdeklődést személyünk iránt nem lehet kicsikarni. Szerelmet se lehet kierőszakolni a másikból. Ha nem szeret, akkor nem szeret.
Amit tehetünk, az nem a kapcsolat mindenáron való megtartása. Ellenkezőleg, tiszta vizet kell önteni a pohárba, és elérni, hogy a másik fél érthetően kommunikálja, kimondja felénk, hogy valójában nem szeret. Sose szeretett, vagy most már nem szeret.
Természetesen félig belehalunk majd a szavaiba. Fájni fog. Összetöri a lelkünket. De csak annyira, amennyire az ilyenkor, egy elutasításnál történni szokott. De nem mérgezhet tovább, nem rombolhat észrevétlenül, sunyin éveken át a nem szeretés. A susmus. Mert az együvé tartozás az jóval több az együttlakásnál, a közösen fizetett számláknál. Az összetartozás több a közös hálónál, ágynál, asztalnál, a közösen mosott ruháknál, az egymás mellett heverő papucsoknál, a közösen koptatott lábtörlőnél.
Ha a másik fél nem szeret, engedjük el, vagy lépjünk mi tovább. Gyorsan, vad viták nélkül, zajtalan. Higgyük el, ha nem érdeklődik úgy igazán… ha nem szeret, észre se veszi.
Forrás_ she.hu
Facebook
Pinterest