Olyan férfiba vagyok szerelmes, akibe nem lehetne

Ezt a titkot Senki sem tudja kettőnkön kívül. Évek óta "összetartozunk".

Klára és Miklós húsz éve házasok. Klára az egyik legjobb barátnőm, fontos része az életemnek. Párkapcsolatban élek én is, anya és feleség vagyok. Egy nagyon kedves, rendes ember a párom.

Miklóssal egy közösen eltöltött Balatoni nyaralás során kerültünk közel egymáshoz. A gyerekek nyaraltatását, úgy oldottuk meg, hogy a szülők felváltva voltak velük. Úgy alakult egyszer, hogy Miki meg én egyszerre maradtunk lent pár napig. Esténként, mikor a gyerekek már elaludtak, kiültünk borozni a tornácra. Rengeteget beszélgettünk, és elkezdtük egészen más szemmel látni egymást.  Mondhatom azt, hogy egy igazán óriási szerelem lett a dologból, melyhez egy hasonlóan nagy lelkiismeret-furdalás társul. Mivel fájdalmat nem akartunk okozni szeretteinknek, így megbeszéltük, hogy ennek nincs értelme, ez nem mehet tovább, se titokban, se nyíltan. Tudtuk mind a ketten, hogy ez egyrészt nem helyes, valamint sose bocsátanának meg nekünk. Szakítottunk! L

Szinte belehaltunk mind a ketten. A szétválás elsőre nem ment teljesen. Szerelemmel, érzelmekkel túlfűtött leveleket írtunk egymásnak. Mind a ketten éreztük, hogy sajnos ez, még így sem folytatódhat. Elég régen már nem beszélünk, csak ha muszáj. Kerüljük egymást, ha csak lehet. Hogy mind a ketten ugyanazt érezzük a mai napig, az teljesen nyilvánvaló. Ha csak összenézünk egy-egy alkalommal, máris tudjuk, hogy nem hunyt ki a láng. Egyszer-egyszer küldünk egymásnak sms-t, hogy tudja a másik; gondolunk rá.

Nem tudom, mi  történne, ha másként viselkednénk és szabad utat engednénk a vágyainknak, érzelmeinknek. Boldog jövő várna ránk? Tudnánk kezelni a helyzetet? Most bátrak vagyunk, vagy gyávák? Büszkének kellene lennünk, hogy képesek vagyunk, így élni, vagy….? Vagy?

Forrás: YuEd