„Növessz bajuszt, hogy megments egy manust!”
Prosztatarák, tüdőrák, garatrák. Szavak. Ijesztően hangzik mind, mégis milyen távoli és idegen világ. Egészen addig, míg a közeledben nem lesz valaki érintett. Történetesen épp a párod, az édesapád, vagy egy férfi, akit nagyon szeretsz. Novemberben valahogy több a bajuszos fiú az utcán, akikkel most te is szolidaríthatsz. S ha nem is növesztesz bajszot, akkor is felhívhatod a figyelmet a megelőzésre.
Már egy ideje ismertem a szerelmemet, amikor egy esti borozásnál elmesélte, hogy túl van egy komoly betegségen, a prosztatarákon. Nem sok jót jósoltak neki az orvosok, mondhatni, teljesen leírták, ám ő még fiatal volt és tudjátok, az a küzdő típusú ember, ezért soha sem adta fel. Úgy tartotta, hogy az 50 százalék rajta múlik, és meg is tett mindent a gyógyulása érdekében.
Ma már tudunk róla őszintén beszélgetni, ám akkoriban még a családja előtt is titkolta, hogy kórházban volt, megműtötték és mennyi mindenen ment keresztül. Senki nem látta a fájdalmát, senki nem ölelte magához, amikor a legmagányosabb volt és épp az életéért küzdött. Aki ismerte őt, mind azt gondolta, azért hord kendőt a fején, mert mindig is különösen öltözködött és persze izzadni is azért izzad annyira, mert férfi és pont.
Csakhogy a töménytelen sugárnak és a kísérleti gyógyszerezésnek megvolt az ára, és bár az életét megmentették, a csontokra, fogakra és a nyirokműködésre rányomta a bélyegét. Az, hogy mitől alakult ki nála ez a betegség, pontosan nem tudni, de úgy gondolom nagy részben lelki okok voltak a háttérben, hiszen akkoriban volt túl egy embert-próbáló váláson és szinte egy időben veszítette el gyermekeit, otthonát és a gondosan felépített egzisztenciáját is.
Van, amikor egy pillanat alatt véget ér az álmod. Köddé válik, minden, amiben hittél. És, ha nem vagy elég erős, belehalsz!
Októberben a nőkre figyeltünk, és a rózsaszínre fókuszáltunk, most a férfiakon a sor, és a bajusz motívummal szolidarizálhatunk velük, mellettük. Nemrég beszélgettem a megelőzés kapcsán egy szakemberrel, aki elmondta, milyen fontos, hogy beszélgessünk férficsaládtagjainkkal erről a témáról, és fogjuk kézen kedvesünket és kísérjük el szűrésekre.
Tudtátok, hogy ebben a hónapban kék szalaggal is kimutathatjuk az együttérzésünket és hogy velük vagyunk, a férfiakkal, akik egyre többen vannak?
Hoztam egy kis háttérinformációt arról, mikor is indult a Movember, mint olyan. Ez egy különös szóösszerántás, (az angol „moustache" – az ausztrál szlengben röviden „mo" – magyarul „bajusz" és a „november" szóból). Minden év novemberében ezzel a nemzetközi kampánnyal hívják fel a figyelmet a férfibetegségekre – ma már a prosztatarákot, hererákot, de még a lelki betegségeket, köztük a depressziót és a hozzá kapcsolódó öngyilkosságot is ide soroljuk –, valamint a megelőzésükre.
"Növessz bajuszt, hogy megments egy manust!"
Az esemény résztvevői november hónap során bajuszt növesztenek, így is jelezve, hogy szolidarizálnak az érintettekkel. 2004-től a Movember Foundation rendezett jótékonysági gyűjtést, elsőként Ausztráliában és Új-Zélandon. Ide kapcsolódik még a „No Shave November" jótékonysági szervezet is, amit 2009-ben alapított a Hill család.
A kezdeményezés lényege az, hogy a résztvevők egy hónapig hagyják burjánzani a szőrüket, így erősítve magukban a jelképet, amit férfitársaik a rákbetegség során gyakran elveszítenek. Jómagam, nagyon szép és fontos kezdeményezésnek tartom, ami mára már hagyománnyá nőtte ki magát - nem véletlenül.
egszokott tény, hogy a férfiak nem beszélnek, nem sírnak, hiszen ők erősek. Ezt nevelték beléjük kisfiú koruk óta. Pedig a férfinak is van lelke , ami olykor nagyon tud ám fájni, és amikor a szerelmedet látod némán sírni a ház falának dőlve, nincs annál rosszabb egy kapcsolatban.
Pasik és csajok a Movemberért Már eddig is szép számmal álltak a híres sztárok a mozgalom élére és különböző kampányokkal hirdették az igét, így tette ezt: Brad Pitt, és minden idők Rambója, Sylvester Stallone is. Ki ne hagyjam, David Beckham-et, aki Leonardo DiCaprio mellett szintén a nemes ügy mellé állt, és nagyon jó fej még Kate Upton és Lady Gaga is, akik műbajszot ragasztottak fel Movemberben!
A rák nem válogat
A világhírű énekesek közül, egyik kedvencem Rod Stewart is kétszer szembenézett már a kegyetlen diagnózissal. Először a kilencvenes évek végén fedezték fel az orvosok, hogy pajzsmirigyrákja van. 2000 júliusában műtötték meg és hála, komolyabb következményei nem lettek operációnak, ám újra meg kellett tanulnia énekelni. 2019-ben pedig megosztotta rajongóival azt is, hogy két évvel korábban prosztatarákot diagnosztizáltak nála. Elmondása szerint a korai felismerés volt túlélésének a záloga és azóta is mindig felhívja a szűrés fontosságára közönsége figyelmét.
Hazai pirospont – dokik bajusszal Már a Szent Margit Kórház is csatlakozott ehhez a nemes programhoz. Két orvosuk, dr. Issekutz Ákos és dr. Dolgos Szilveszter is bajuszt növesztenek az idén, hogy ezúton is felhívják a figyelmet a szűrés fontosságára! Minden elismerésem az övék!
Ha nőként olvasod a soraimat, akárhol is vagy te ebben a képben, arra kérlek, legyen a novembered most egy kicsit másmilyen. Figyelj egy kicsit jobban a szeretett férfira, aki fontos neked. Legyen az édesapád, szerelmed, vagy egy jófej srác a munkahelyeden. Ha pedig az erősebb nemből vagy itt, kérlek vigyázz magadra és merd kimutatni az érzelmeidet, nem kell mindig erősnek lenned. Ja, és ne felejts elmenni a szűrésre!
Forrás: she.hu