Nem tudom feldolgozni, amit a párom tett velem, miután megszületett a gyerekünk. Innen nincs visszaút

Amikor a párommal eldöntöttük, hogy összeköltözünk, majd kibújtam a bőrömből örömömben. Pár év múlva már a kislányunk is megszületett, a kis Mia. Minden ment, mint egy álom.

Még amíg terhes voltam, megbeszéltünk mindent arról, hogy mi fog történni a szülés után. Ő a marketingben dolgozott, én 9 évig kiadással foglalkoztam. De ezt feladtam, hogy teljes állásban anya lehessek. Igazából eredetileg ez nem is az én ötletem volt, hanem a páromé.

Amíg 8 hónapos terhes nem lettem, addig dolgoztam és pénzt gyűjtöttem, amennyit csak tudtam. Könyveket olvastam az anyaságról, és más tapasztalt mamákat kérdezgettem. A hétvégéken cuki babaruhákat vásároltam, és a párommal előkészítettük a lakást a kisbabának.

De semmi nem tudott felkészíteni arra, ami a szülés után történt. Belátom, hogy a nagy izgatottságban kicsit többet költekeztem, mint kellett volna. Azt éreztem, hogy biztosra kell mennem, hogy a kisbabának mindene megvan.

2 hónappal Mia születése után megkérdeztem a páromat, hogy tudna-e egy kis pénz utalni a számlámra, mert Miának kell vennem néhány dolgot, meg élelmiszereket otthonra.

Ekkor én főztem, takarítottam, és reggeltől-estig „anya” voltam. Néha a párom is segített persze, de nagy részben ezeket a dolgokat én intéztem. Amikor ezen az alkalmon először kértem tőle ezt a pénzt, akkor rám nézett, és döbbenten kérdezte:

„Nem adtam már a múlt héten pénzt neked?”

Mondtam, hogy azt benzinre költöttem, ő meg a szemeit forgatta:

„Persze…”

Elmentem vásárolni Miával, mert ő nagyon fáradt volt a heti munkától. Megértettem… Amíg aludt főztem, ügyeltem a babára és takarítottam.

A számlámat csak a boltban néztem meg, és a kért összegnek a töredékét küldte el. Szóval a dolgok nagy részét visszatettem a polcra.

Amikor befejezte a szépségalvását, leült ebédelni, majd panaszkodott:

„Mi ez? Ez nem az a hús, amit szeretek!” – mondta.

„Amelyiket szereted, arra nem volt pénzem” – feleltem.

Emlékszem, hogy aznap este mérgesen és csalódottan feküdtem le, de mindenek felett össze voltam zavarodva. Még sosem viselkedett így, nem így ismertem meg.

Pár hétig ez ment, és egyre rosszabb, feszültebb lett a helyzet. Minden fillér vita tárgyát képezte, csak a pénzről szólt az egész. 10 ezer forintot kértem tőle, amikor ezt vágta a fejemhez:

„Egész végig ez volt a terved, ugye? Hogy én reggeltől-estig dolgozzak, te meg semmit ne csinálj!?”

A szemeimbe könnycseppek szöktek:

„Semmit? Ha nem vetted volna észre teljes állásban dolgozom. Úgy hívják anya!”

Napokig gondolkoztam, és egyre inkább úgy éreztem, hogy két dolgot akar tőlem: uralni és irányítani.

Felhívtam anyukámat, aki rövid beszélgetés után csak ezt mondta:

„Tűnj el onnan, olyan gyorsan, ahogy csak tudsz!”

Majd értem jött egy kocsival, amibe minden holmimat bepakoltuk, ami belefért.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu