Nem tudok élni a nős kollégám nélkül, pedig szeretem a férjem
Most született gyereke, még nem tudjuk, hogyan tovább...
Mindig azt mondtam, hogy házinyúlra nem lövünk, ez nálam alapelv. Ehhez képest beleszerettem egy pasiba, akivel egy irodában dolgozom. Nem tudom, mi történhetett, hisz öt éve ülünk egymással szemben, és még csak flörtölni se flörtöltünk soha. Sőt, nem is igazán tetszettünk egymásnak. Ő nős, én is házas vagyok, fel se merült, hogy külső kapcsolatot keresnénk. No de most őrülten szerelmesek vagyunk.
A viszonyunk pár hónapja kezdődött, egy közös projekt hozott össze minket. Már az irodában felizzott a tűz, és amikor egy sikeres prezentáció után elmentünk együtt ebédelni, már érezni lehetett a levegőben, hogy ennek nem lesz jó vége. Vagyis hogy jó vége lesz, de fájdalmas is. Merthogy egyikünk se szabad, nem vagyunk függetlenek. Olyannyira nem, hogy Iván felesége éppen babát vár. Nekem nincs gyerekem, de a férjemet szeretem, becsülöm, nem akarom megbántani.
Kiderült azonban, hogy Ivánnal nem tudunk egymás nélkül élni. Próbáltunk szakítani, nem egyszer, nem kétszer, de egyszerűen nem vagyunk képesek elszakadni egymástól. Beleőrülök a gondolatba, hogy nem érhetek hozzá, hogy nem lehetek soha a hivatalosan is hozzá tartozó nő, és örökké csak bujkálnunk kell. Vagy ami még rosszabb, egyszer majd szakítunk, ha bírunk.
A babájuk tavasszal megszületik, nem tudom, hogyan alakul a sorsunk, de Iván azt mondja, egyértelműen engem szeret, és ugyanezt érzem én is. Noha mindkettőnknek lelkifurdalása van, nem is kicsi. Lehet ezt, szabad ezt nekünk?! Válasszuk egymást akkor is, ha ettől a döntéstől több ember élete pokollá változik? Avagy engedjük el egymást – de akkor meg mi fogunk szenvedni...
Forrás: blikkruzs.blikk.hu