Nem hagyhattam, hogy egy kamasz lelkes szerelme tönkretegye a házasságomat

Tíz évvel ezelőtt fiatal házasok voltunk, nehezen jutottunk ötről hatra. Mivel a férjem építéshez, kivitelezéshez értő ember, úgy döntöttünk, hogy inkább egy olcsó telken építünk fel egy akkora házat, amelyben két lakás is kialakítható. Szerencse volt a szükségben, hogy találtunk partnert az építkezéshez, egy olyan családot, akik meg tudták finanszírozni az építkezés nagyobb részét, mi meg adtuk a telket, férjem révén a szaktudást, a kivitelezés felügyeletét. A rokonszenves házaspárnak volt egy helyes kisfia, nekünk még nem volt gyerekünk. Nyaranta otthon voltam, mellettem vált kamasszá a kisfiú. Néha észrevettem, hogy rajtam legelteti a szemét, de nagy jelentőséget nem tulajdonítottam a dolognak. Mindaddig, míg egy napos júliusi délelőttön a fiú úgy nem döntött, hogy ha finoman is, de kezdeményez. Éppen az erkélyünkön napoztam, és csak ketten voltunk a házban, amikor átlépett a korláton, és simogatni kezdett. Mit tagadjam, először jólesett a csinos, fiatal és erős test közelsége, szelíd ölelése, de hamar észhez tértem. Elmondtam, hogy arról, amire gondol, köztünk szó sem lehet. Mosolyogva hallgatott. Aztán ez a már majdnem felnőtt tizenhét éves fiú dacosan azt mondta: neki csak én kellek. Mit mondjak, volt néhány álmatlan éjszakám. Nagyon jól esett a hiúságomnak, amit mondott.. Szerencsére győzött a józanabbik énem. Volt egy kis mosolyszünet, és később nagy örömmel láttam, hogy egy helyes kis fruskával jár. De hazudnék, ha letagadnám, hogy nem volt bennem egy csöpp szomorúság is. Vagy éppen a kihagyott lehetőség keserűsége?!

Forrás: blikkruzs.blikk.hu