Nem a szerelmed voltam, hanem az áldozatod!

A lelki áldozatokon nincs külsérelmi nyom. Elmennek melletted az utcán, még mosolyt is látsz az arcukon. Ők belül véreznek. Féltek az egyedülléttől, és inkább elhitették magukkal, hogy a rossz nem is olyan rossz. Függtek, és naivitásba burkolták a józanságukat. Két kézzel tolták el maguktól a realitást, és el akarták hinni azt, ami csak a fejükben létezett. Mert hittek a "mi"-ben.

Neked is lehet gyenge pillanatod, amikor olyan útra lépsz, amelyről csak szeretnéd hinni, hogy egyenes, megnyugvást ad, és végtelen lehet. Pedig olyan ingoványos, hogy tiszta gondolkodással látszik: elnyel, bekebelez. Önmagad áldozata is lehetsz. Jöhet valaki az életedben, akiben hiszel. Aki bár árt neked, mégis ezerszer megbocsátasz neki, és így áldozatot csinálsz magadból.

Önként adod át magad, hogy használhasson, manipulálhasson, kedvére játszadozzon veled. És te hagyod. Fogod a kezét, amikor mesterkedéseinek köszönhetően a lelkiismeret-furdalás hegyes tőrkésével átszúrja a szíved, és a saját kezed segít neki mélyre hatolni. Átlövi az agyad manipulációinak nyílzáporával. A földre zuhansz, és még te kérsz elnézést...

Elhasznál, kifacsar - közben néha öntudatra ébredsz, menekülnél. De olyankor utánad nyúl, nem ereszt. Szerelemből láncot fon a lábadra, hogy lépni se tudj nélküle. Közben vastag kortyokban issza az energiádat, érzi, hol vagy gyenge. És amint újra látja, hogy feléled iránta a bizalmad és a hited, ismét beléd mar.

A józanságod, az a maradék, az agyad hátsó zugából ordít: ne csináld, ne higgy neki! De te annyira AKARSZ hinni, bízni, szeretni, hogy meg sem hallod. Akarod a változást. Hiszel benne, hiszen annyian mondták már, hogy meg kell adni az esélyt. Az elsőt, a másodikat, a sokadikat - mennyit még? Meddig még

Addig, míg kifogy a lábad alól az út. Míg a durvaság fel nem őrli a hitet, míg métellyé nem válik az elhitetett szerelem, mint a jóleső falatból az ezredik, ami már sok, már émelyít. Addig, amíg már nem akarsz utazni vele. Mikor feleszmélsz, hogy soha nem mellette haladtál, csak utána kullogtál az általa fényesnek ígért élet utazáson.

Üres leszel, és csalódott. A lelkedben sajognak a sérülések. De már látod tisztán a magad mögött hagyott utat, a nem megfelelő emberre pazarolt időt. Látod, hogy az egész nem rólad szólt, csak róla. Hogy ő mit akart, hogy neki miért nem jó, ha nem vagy része az életének. Látod, hogy ebben az utazásban nem voltál főszereplő, csak egy eszköz, hogy megtehesse veled mindazt, amitől most szabadulni akarsz. Olyan szekeret toltál, amelyen soha nem utaztál. Csak futottál mellette.

De eljött a pillanat, amikor önmagad megmentőjévé válhatsz. Mert nem késő. Soha nem késő kilépni egy olyan kapcsolatból, ahol bántanak. És akkor megérzed azt a felszabadító, lélegzetet könnyítő érzést. Kihúzod a szívedből a kést, átlőtt agyadból a nyilakat, és felállsz a földről. A gerinced roppanva kiegyenesedik. Átöleled magad, hiszen másra nem számíthatsz, és tudod: soha többé nem engeded meg senkinek, hogy bántson.

Tiszta fejjel és már éles látással körülnézel. Lehet, hogy félelmetes lesz a látóhatár. Nincs a biztonságot adó út. Kemény göröngyökön teszed meg az első lépéseket... De elindulsz, ugye?

Forrás: she.hu