Néhány érdekesség a karácsonyról, amit eddig nem biztos, hogy tudtál
Íme 50 ünnepélyes tény, hogy egy kicsit többet tudjunk meg a karácsonyról és még inkább az ünnep hangulatába kerüljünk.
Amerikai tudósok szerint, ha a Mikulásnak kell kivinnie az ajándékokat karácsonykor, akkor másodpercenként 822 otthont kell meglátogatnia és a szánkójának 650 mérföld per másodperces sebességgel kell száguldania.
Az üdvözlőkártyákon lévő vörösbegyek egy 150 éves viccből erednek, amikor a postások még pirosban jártak.
A piték napjainkra már vegetáriánusak, de a viktoriánus korban még hússal és fűszerekkel készültek.
A mandarin ajándékozása a 12. századi Franciaországból ered, ahol gyümölcsökkel és diókkal teli csomagokat hagytak az apácák a szegények ajtói előtt.
Annak ellenére, hogy a történetben három napkeleti bölcset emlegetnek, a bibliában nem írják meg hányan voltak, csak „bölcsek”-ként említik őket.
A karácsonyi dalok éneklése egy régi angol hagyományból ered, mely során énekkel kívántak minden jót a szomszédjaiknak.
Assisi Szent Ferenc ideje előtt nem énekeltek karácsonyi dalokat a templomokban.
A zoknik kiakasztása egy holland hagyományból ered, ahol kitették a cipőiket étellel tele Szent
Miklós szamarainak, aki cserébe ajándékokat hagyott a cipőkben.
A bibliában nincs olyan említés, hogy az angyalok énekelnének.
Nagyjából hatvanmillió fenyőfát ültetnek évente Európában, amelyekből karácsonyfa lesz.
A Noel szó a francia "les bonnes nouvelles" kifejezésből ered.
A bibliaelemzők szerint Jézus valószínűleg barlangban született és nem istállóban.
Az X-mas kifejezés vallásilag nem semleges. Az X és a kereszt analógiájának alapján az X Krisztust jelenti.
A világ legmagasabb karácsonyfáját 1950-ben, Washingtonban állították, nagyjából 70 méter magas volt.
A fehér karácsony esélye Angliában és Írországban nagyjából egy a tízhez.
Sok teológus szerint Jézus nem decemberben született.
A James Pierpont által 1857-ben szerzett dal, a Jingle Bells először a One Horse Open Sleigh címet kapta és hálaadásra készült.
A pulyka előtt a tradicionális karácsonyi étel Angliában a disznófej volt mustárral.
1647-ben Oliver Cromwell betiltotta az ünnepeket és ez egészen 1660-ig tartott.
1999-ben, Maine államban épült a legnagyobb hóember, ami 34 és fél méter magas volt.
A görögöknél január 7. a karácsony napja és az ajándékokat újév napján bontják ki.
A karácsonyfa egy része ehető. A tűlevelek például C-vitaminban gazdagok.
A magyalkoszorú Krisztus töviskoronáját jelképezi, a piros bogyók pedig a vérének cseppjeit.
Az első kereskedelembe került karácsonyi üdvözlőlapokat 1843-ban kezdték Londonban árusítani. Egy bort ivó családot ábrázoltak.
Az ajándékok fára akasztása talán a druidáktól ered, akik úgy vélték, a fák minden jó dolgok adói.
A világ legnagyobb szaloncukra 45.72 méter hosszú volt és 1991-ben, Ausztráliában készült.
A hosszas karácsonyi vásárlási láz Amerikában a második világháborúban kezdődött, amikor a bátorító ajándékokat nagyon hamar kellett postára adni, hogy időben megérkezzenek a katonákhoz.
A Jingle Bells volt az első dal, amit az űrből sugároztak, amikor a Gemini űrhajósai 1965-ben elénekelték.
A csillagászok szerint a betlehemi csillag egy üstökös vagy az Uránusz lehetett.
A Mikulásnak rengeteg neve van a világon. Kriss Kringle Németországban, Le Befana Olaszországban, Pere Noel Franciaországban és például Deushka Moroz az oroszoknál.
A christmas szó az óangol „Cristes maesse” kifejezésből ered, Krisztus miséjét jelenti.
Bing Crosby White Christmas című száma volt a legsikeresebb bestseller karácsonyi dal.
Angliában a Do They Know It's Christmas? volt a legtöbb példányban elkelt karácsonyi dal.
A fordított formájú műfenyőket azért veszik az emberek, hogy még több ajándék férjen alájuk. 1947 óta Oslóból minden évben küldenek egy karácsonyfát Londonba, hálából a második világháború idejében nyújtott segítségért.
A karácsonyi puding eredetileg egy leves volt borral és mazsolával készítve.
Tom Smith készítette az első szaloncukrot, 1847-ben.
A Mikulás egy holland népmeséből ered, amiben Szent Miklós december hatodikán ajándékokat osztogatott.
A fagyöngy alatti csók Friggától, a norvég szerelemistennőtől eredeztethető, akit ezzel a növénnyel azonosítottak.
Néhány országban december 26-án Boxing day néven ünnepet tartanak. Ezt a nevét a régi templomi perselyekről kapta, melyekben pénzt gyűjtöttek a szegényeknek.
A Beatles tartja a rekordot a legtöbb karácsonyi toplistavezető kislemezzel. 1963-ban, 65-ben és 67-ben is a toplisták élén voltak.
1882-ben Edward Johnson találta fel az elektromos karácsonyfaizzókat.
Sokan régebbre vezetik vissza a karácsonyfa eredetét, de az első írásos emlék róluk 1570-ből származik, Németországból.
A legtöbb bevételt hozó karácsonyi film A grincs volt, 2000-ben.
Izlandon 13 Mikulás van. Az első december 12-én érkezik, az utolsó Szenteste. És ezután egyesével távoznak. Ezeknek a manóknak külön nevük és történetük van.
Rudolfot, a piros orrú rénszarvast 1938-ban találták ki, Amerikában.
Az aranyszínű fóliába csomagolt csokiérmék Szent Miklósnak állítanak emléket, aki aranyat adott a szegényeknek.
Az első karácsonyt Angliában 521-ben, Yorkban ünnepelték.
Sok országban a dolgozók karácsonyi bónuszt kapnak a fizetésük mellé.
A cseheknél ilyenkor levest, halat és tojást vacsoráznak, de fontos, hogy párosan üljenek az asztaloknál. Úgy tartják, aki egymaga ül asztalhoz, az másnapra meghal.
Forrás: femcafe.hu