Négy jel, hogy a pasid már nem szerelmes beléd
Egy szakértő elmesélte, milyen jelek utalnak erre.
Amikor a pasid távolságtartóan kezd viselkedni veled, könnyű rögtön a lehető legrosszabbra gondolni, és azt hinni, hogy már egyáltalán nem szeret. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a női megérzés általában bejön; ha úgy érzed, valami nem stimmel köztetek, általában tényleg van is probléma.
Egy párkapcsolati szakértő, Monica Parikh szerint ilyenkor a legjobb megoldás, ha a viselkedésedet egy kissé megváltoztatod. Ez azt jelenti, hogy ha a pasidnak szüksége van némi távolságra, te megadod neki a lehetőséget az egyedüllétre. Ahelyett, hogy egyébként azt tennéd, amit leginkább akarnál, vagyis minél több időt vele tölteni, hogy erősíts a kettőtök közötti kötelékeken. Szerinte ezzel sokkal nagyobb eséllyel mented meg a kapcsolatotokat, mint azzal, ha úgymond "rákényszeríted" magad.
A szakértő szerint van négy jele is annak, hogy a pasid részéről kezd elmúlni a szerelem.
Ha mindenért kritizál
Parikh szerint az egyik legfeltűnőbb jele a szerelem múlásának, ha a pasid elkezd kritizálni és szinte mindenben képes hibát találni. Mert aki igyekszik lerombolni az önbizalmadat ilyen módon, nem tartja már fontosnak a te érzéseidet.
'Az élet túl rövid. Úgyhogy ne sírj egy olyan személy után, aki nem értékeli az ajándékokat, amiket leteszel az asztalra. Ha neki ez nem fontos, másnak majd az lesz' – állítja a szakértő.
Távolságtartóvá válik
Szintén erre utal, ha a pasid hűvösebben viselkedik, és a szex sem érdekli már különösebben. Félreértés ne essék, minden kapcsolatban előfordulnak olyan időszakok, amikor az együttlétek száma lecsökken, mert túl sok stressz ér valakit, vagy egyszerűen nincs rá idő. A gond ott kezdődik, ha erről nem akar beszélni, és nem próbál meg máshogyan közeledni feléd (például összebújni elalvás előtt). Ha kevesebb üzenetet ír és ritkábban válaszol neked, szintén erre utalhat.
Kevesebbet találkozik veled
A szakértő szerint ha a pasid nagyon elfoglalt lett, lehet, hogy szándékosan fordít rád kevesebb időt. Ez egy elkerülési taktika is lehet, hogy távolabb kerüljön a kapcsolatotoktól; nem túl egészséges módon próbálja megúszni a kommunikációt.
Megaláz mások előtt
Parikh elmondása alapján az is erre utal, ha a pasid valaki mással beszéli meg a gondjait ahelyett, hogy veled ülne le beszélni erről. Ugyanezt jelenti, ha tiszteletlenül beszél veled, megbánt, különösen akkor, ha ezt más emberek előtt teszi meg.
Forrás: joy.hu