Mondj már valamit!” – amikor a csend fegyverré válik

„Az előző párommal sokszor egyáltalán nem lehetett beszélgetni. Csak saját magát hallotta meg, én bármit mondtam, az nem úgy volt, azt nem érthettem, arra nem volt kíváncsi. Azt éreztem, hogy hiába mondok bármit is, elbeszélünk egymás mellett, nem tudja, vagy nem akarja felfogni, nem képes együttérezni velem – kezdte a történetét Kinga. – Végül inkább csendben maradtam. Meghallgattam, tettem egy-két próbálkozást arra, hogy elmondjam az én véleményemet, vagy az én oldalamat is, de teljesen feleslegesnek tűnt. Így inkább csak hallgattam és bólogattam…” – mesélte tovább. Hozzátette, hogy később már fegyverként is alkalmazta a párja ellen a különböző veszekedések alkalmával: végighallgatta a másikat csendben, minden szó nélkül, legfeljebb annyit mondott, „értem”. S közben a fejében jártak a gondolatok, hogy mit csinálna, hogy ez így nem jó, ez így nincs rendben, hogy ha a másik még egyszer azt mondja, amit, akkor feláll és véget vet az egésznek.

Áldozati szerepben

Bosszantó, amikor egy kapcsolatban az egyik fél fegyvere a csend. Mert nem tudjuk, mi jár a fejében, hogy egyetért-e vagy éppen ellenkezően gondolja, hogy valóban érti-e, hogy miről beszélünk, vagy félreértjük egymást. (Bár kérdés, hogy egyáltalán érdekli-e.) Annak azonban, ha a partnerünk nem szólal meg, mindig oka van. A kettőnk közötti kommunikáció nem stimmel. A szakemberek szerint többek között az alá- és fölérendelt kapcsolatok egyik velejárója a jelenség, amikor a domináns fél nem hagyja szóhoz jutni a másikat, vagy ha mégis, rögtön kijavítja, elmagyarázza neki, hogy miért nem jó az, ahogyan ő gondolkodik. Jellemzően az áldozatok viselkednek így, ők azok, akik csendben maradnak: egyrészt, mert ezt várja el tőlük a másik, másrészt, mert már nem is akarnak megszólalni, hiszen tudják, hogy felesleges.

Megoldási javaslatok

A szakemberek szerint a csend használata is a kommunikáció része, azzal is üzenünk a beszélgetőpartnerünknek. Ez a csend lehet a rövid hatásszünettől kezdve a késleltetésen keresztül a hosszú, szótlan csendig – mindnek jelentése van, a partnerünk minddel üzenni akar nekünk valamit. Vagyis amikor egy vita közben az egyik fél csak némán ül, végighallgatja a másikat, eseteg bólogat, és továbbáll, azzal ő már kommunikál, jelez és üzen, mégpedig azt, hogy ő most sértődött, ő az áldozat, lehet sajnálni és megérteni, esetleg segíteni neki. (Hogy valóban így van-e, az más kérdés.)

S mit tehetünk ez ellen? Hogyan bírhatjuk szóra a partnerünket, ha ő éppen a hallgatás fegyverével él ellenünk? A kommunikációs szakembereknek erre is van javaslatuk. Szerintük ilyenkor érdemes kerülni az általánosítást, az előítéletet és a koncepciót. Ezek helyett inkább használjunk tényeket és személyes érzelmeket kifejező megnyilatkozásokat a beszélgetés során. Például ahelyett, hogy „Mindig elkésel, sosem foglalkozol velem!” mondjuk azt inkább, hogy „Elkéstél. Ez nekem rosszulesik.” Ez utóbbiban nincs semmi, amibe a másik beleköthet, viszont előbb-utóbb szóra bírhatjuk vele, hiszen tény, hogy elkésett, és az is igaz lehet, hogy ez nekünk rosszulesik. A kommunikációban már rajta a sor, hogy reagáljon ezekre az igaznak tűnő állításokra. Érdemes lehet tehét felkeresni olyan (pár)kapcsolati kommunikációval foglalkozó szakembert, aki segíthet megoldani a közöttünk lévő konfliktust.

Forrás: ridikul.hu