És ez így is van jól, nagy bajban lennénk, ha egy hétéves vagy tízéves ugyanazoktól félne, mint az anyukája. Ő nem aggódik azon, miből fogja kigazdálkodni a család a gázszámlát, mi pedig nem alszunk zseblámpával a hónunk alatt ágy alatt rejtőző szörnyektől rettegve. A gyerekek félnek az orvostól, mi attól félünk, hogy nem érjük el a dokit, ha baj van. Miközben anyaként a teljesítménykényszertől leblokkoló gyerek elveszett gyerekkorát siratjuk, ő azon pityereg, ha fekete pontot kapott. Alig várjuk, hogy jó barátságokat kössön, amikkel kapcsolatban nem kell aggódnunk, ő meg attól fél, hogy mások nem szeretik, és az egész osztály elismerésére vágyik. Ezen túl pedig a gyerek attól is félhet, amitől megtanítjuk félni.
Rosszul kérünk?
Teljesen természetes, hogy anyaként aggódunk, és személyiségünktől, saját gyerekkorunktól, egy sor más indokból kifolyólag féltjük a gyerekünket. Gond inkább akkor lehet belőle, ha elővigyázatosságból annyira sokat figyelmeztetjük a veszélyekre a gyereket, hogy a végén semmihez sem marad bátorsága. Nagy valószínűséggel nem fogják elrabolni a normál óvintézkedések ellenére sem, de ha sok ilyen történettel riogatjuk, köszönni se mer majd idegeneknek, vagy nem áll szóba a tanáraival sem. Ha mindig úgy kérjük, hogy El ne ess!, Neki ne menj!, El ne üssenek!, azzal csak félni tanítjuk. Helyette ültessünk el pozitív gondolatot, például vigyázz, amikor felmászol a padra, nézz körül alaposan, ha átmész az utcán, gondold át még egyszer, biztos jó ötlet ez? Egy mondás szerint nem az a jó anya, aki egy fára sem engedi felmászni a gyerekét, nem is az, aki magasról tesz rá, mekkora, esetleg veszélyes fákra mászik a csemete, hanem az, aki meg tudja tanítani szülőként, hogy a gyerkőc felmérje a fákat, és csak olyanra másszon fel, amiről biztonságosan le is tud jönni.
Szorongó anya, szorongó gyerek?
Alapvetően semmi baj a félelmekkel egészen addig, amíg kezelni tudjuk őket magunkban és a gyerekben is. Na de mi van akkor, ha szorongunk, és magunknak se merjük bevallani, mitől rettegünk a gyerekkel kapcsolatban? Ilyenkor történhet meg, hogy ki nem mondott gyötrelmeinket a gyerek megérzi, és ő is szorongani kezd – csak azt se tudja, mitől. Ha ez már különböző testi tünetekkel is jár, érdemes elmenni pszichológushoz egy vizsgálatra.
Az online világ veszélyei
Amióta létezik internet és okostelefon, a legtöbb szülő attól fél, hogy a gyerek neki nem való felnőtt tartalmakkal, képekkel, zaklatókkal, vírusokkal, csalókkal találkozik, ahogy kattintgat, vagy éppen cyber bullying áldozatává válik. Teljesen jogosan, hiszen tényleg léteznek netes ragadozók, és meg kell tanítanunk a gyereknek, hogy az online világ nem egy következmények nélküli nagy játszótér, hanem ugyanúgy veszélyeket rejthet, mint a kézzel fogható, valódi változata. Csak akkor engedjük net elé a csemetét, ha beállítottuk a megfelelő szűrőprogramokat, és többször is elbeszélgettünk arról, miért nem szabad megadni személyes adatainkat, miért ne töltsünk fel meggondolatlanul képeket, videókat, és miért ne ismerkedjünk csetszobákban. Mindezek tudatában a gyerek mégis leginkább attól fél, hogy kortársai mit szólnak az ő online jelenlétéhez, nem ciki-e, nem fogják-e kiközösíteni. Ha mégis ez történik, hogyan őrizze meg az önbecsülését? A szakértők szerint nem baj, ha egy egészséges mértékű gyanakvást elültetünk a gyerekünk fejében a túl jól hangzó ígéretekről, a hamis mosolyokról és a mások véleményéről is. Nem félni tanítjuk, hanem eligazodni.
Forrás: ridikul.hu