„Mindig hallgass a felnőttekre!”
Nagyon sokszor megfigyelhető, hogy a gyerekek sokkal inkább szó szerint vesznek mindent, mint mi, felnőttek. A fenti mondatot ők úgy értelmezhetik, hogy minden felnőttre hallgassanak, hiszen ezek szerint mindegyikük okos és jó. Fogalmazzunk így: „Mindig hallgass a szüleidre!”
„Hagyd abba a sírást!”
További helytelen variációk: „Csak a lányok sírnak, egy fiúnak nem szabad sírni!”, „Nagy vagy te már a síráshoz!” Az ilyen mondatok hatására a gyerek nem meri majd kimutatni az érzéseit, hanem elfojtja őket. Ez felgyűlhet benne, és esetleg másképp, például nyugtalanságban, agresszióban nyilvánulhat meg. Inkább vegyük rá, hogy azonosítsa az érzelmeit, kérdezzük meg tőle, miért sír, vagy mi bántja.
„Ki tanította ezt neked?!”
Ez a mondat akár kétélű fegyver is lehet, hiszen könnyen kiderülhet, hogy a válasz: mi. Az is lehet, hogy senki nem tanította neki, hanem ő találta ki, viszont a kérdés azt sugallja, hogy biztosan nem az ő felelőssége, hanem valaki másé. Fontos, hogy már kicsiként érezzék, hogyha rosszat tesznek, azt bevallják, és vállalják érte a felelősséget.
„Majd otthon megbeszéljük!”
Ezzel csak azt érjük el, hogy a gyerek nem akar majd hazamenni, mert tudja, mi vár rá. Pedig az otthonnak mindig biztonságot, védelmet nyújtó helynek kell lennie, és nem szabad, hogy a gyerekben átváltozzon a vallatás helyszínévé. Jobb, ha rögtön az eset után igyekszünk tisztázni a dolgokat.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest