Mindenem megvan, mégsem vagyok boldog. Ezért érzem magam gusztustalannak

Világéletemben keveset kerestem, fiatalon nem sikerült továbbtanulnom. Egész felnőttkoromban hónapról-hónapra éltem, sosem engedhettem meg magamnak semmiféle luxust. A családom sem volt túlságosan eleresztve, nem a legjobb esélyekkel vágtam neki a nagybetűs Életnek.

Attilát egy közös ismerősünkön keresztül ismertem meg. Már akkor is jól menő ügyvéd volt, aki mellesleg saját irodával, ahol ő volt a főnök. Ajándékokkal, vacsorameghívásokkal kezdett udvarolni, bevallom eleinte csak emiatt, a számomra ismeretlen jólét miatt kezdtem találkoztam vele. Ahogy egy kicsit jobban megismertem, rájöttem, hogy a személyisége is szórakoztató, ezért egyre több időt töltöttünk együtt, és jól éreztem magam vele. Nem is a luxuslakással és a jó körülményekkel fogott meg engem, hanem azzal, hogy nyugodtan tudtunk étteremben enni anélkül, hogy figyelni kellett volna, mennyi lesz a számla. És nemcsak a hónap elején, maradt rá keret a hónap végére is. Korábban nem sok ilyen jómódú embert ismertem. Én mindig csak izgalmas, de „rosszabb” fiúkba voltam szerelmes, ők pedig nem arról híresek, hogy jól bánnak a bankszámlájukkal. Számomra nagyon fontos a kinézet, adok is magamra, és elvárom, hogy a párom is csinos legyen. Nem árt, ha egy férfi ügyel a külsejére. Sajnos Attila egyáltalán nem nevezhető vonzónak: az arca és az alkata sajnos közel sem az esetem. Ezt tudomásul kellett vennem már a kezdet kezdetén. Nem volt könnyű elnyomni magamban a preferenciáimat és elvárásaimat. De megtettem. És most már esélyem sincs arra, hogy valaha is beleszeressek a férjembe. Hiába hordoz a tenyerén, szerelem nélkül nagyon nehéz.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu