Amikor megismertem az első barátomat, akkor együtt határoztuk el, hogy le fogunk fogyni, ezért diétáztunk, különféle edzésekre jártunk. Közösen sok kínosan vicces helyzetet éltünk át, arról nem is beszélve, hogy jó néhány alkalommal megszegtük a hatalmas fogadalmak közepette tett ígéretünket, és éjfélkor, pizsamában, elkezdtünk rántott sajtot készíteni sült krumplival. Felejthetetlen élmény volt együtt bűnözni. De legalább ugyanilyen jó érzés volt a Balatonon feszíteni a legszuperebb fürdőruhánkban, majd suttyomban behuppanni az első lángososhoz, és összekenni magunkat egy jó kis sajtos, tejfölös, fokhagymás lángossal. Jó érzés volt a strandon elnyúlni, és a még meglévő félig párnás, félig izmos karjára hajtani a fejemet, és onnan szemlélni a felettünk levő lombos fát. Azért a bűnös élvezetek mellett nem adtuk fel a diétánkat, és ősszel már az Operabál tánckarában találtuk magunkat. Imádtuk ezeket az alkalmakat, és hiába voltak körülöttünk vékonyabbnál vékonyabb lányok, neki esze ágába sem jutott, hogy utánuk forduljon. Imádta, ahogy a csípőmet mozgatom, ahogy a homokóra alkatomra rásimul egy ruha, és kiadja az idomaimat. Órákig képes volt csak nézni… már-már zavarba hozott. Majd úgy alakult az életünk, hogy ő egy másik kontinensre költözött, ahova én már nem követtem.
Vékonyan a helyzet változatlan
A sport, a tánc, a mozgás viszont maradt, ezért szinte minden kiló leolvadt rólam, és gyönyörű izmaim lettek, velük együtt egy csodálatosan szép kék szemű, szintén izmos, fekete öves karatés szerelmem. Pont ezért érdekes, hogy egy jógaórát leszámítva sosem mentünk együtt sportolni. Számára csak a karate létezett, és sokat is tanított. Szóval külön sportoltunk, viszont együtt élveztük a habzsi-dőzsit. Rengeteget jártunk étterembe, de ő már nagyon figyelt arra, hogy mikor és mit egyen, sőt arra is, hogy én hogyan étkezzem. Örök élmény marad a gondoskodó szeretete, hogy számára mennyire fontos volt, hogy a legjobb minőségű ételekből a számomra megfelelő mennyiséget egyem.
Még rengeteg kis, apró, mégis szívet melengető élményt tudnék leírni, azonban fontosabbnak tartom megosztani a következő gondolataimat: mivel a testem sokféle alakot öltött az életem során, ezért joggal mondhatom, hogy leszámítva a férfiaknak azt a néhány százalékát, akik tényleg csak és kizárólag a vékony lányokat szeretik, többségben vannak azok, akik igenis imádják, ha egy nőnek van csípője, formás feneke (amibe akár bele lehet markolni), és sosem azt nézik egy nőn, hogy hány gramm van rajta, hanem hogy milyen a kisugárzása, a mosolya, hogy szeret-e élni…
És hogy mi nők mikor szeretünk élni?
Amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben… a férfiak pedig akkor tudnak egészen belénk bolondulni, amikor azt látják, hogy egy nő (teljesen mindegy, hogy vékony, sportos vagy teltkarcsú) szereti a testét, annak minden grammjával.
Az egyik barátnőmnek ez jutott eszébe a témáról:
„Én jelenleg jól vagyok, bár voltam ennél 10 kilóval nehezebb is, de a kedvesem sosem szólt rám, nem becsmérelt, ha én szidtam magamat, ő bölcsen hallgatott. Most éppen jól vagyok, mondhatni, szinte elégedett, viszont most a páromon van 15 kiló felesleg. Legalább. És persze aggódom érte, hiszen 40 éves, s az egészsége megsínyli ezt a terhet minden bizonnyal, viszont konkrétan nem zavar. Nem bánt a teste mérete, sem a hasa, sem a tokája, és nem látom kevésbé vonzónak, mint mikor megismerkedtünk. Szeretem, így, ahogy van, bár tény, hogy neki jót tenne, ha le tudna fogyni: elsősorban az egészségének és még inkább az önbecsülésének. De nekem fontos, hogy ne miattam tegye. Mindenesetre megteszek mindent, hogy bátorítsam, s olyan ételeket főzök neki, amiktől nem fog hízni.”
Főszerkesztőnk, Tini kedvese a következőképpen vélekedik:
„Az én párom támogatja a diétám, szorgalmasan pirítgatja a magokat meg almát aszal, hogy legyen ‘édességem’, bevásárol helyettem, de nem szerette meg ezeket az ételeket. Látom rajta, hogy van benne egy kis csalódás, hogy esszük együtt ugyanazt. Egyébként soha nem akarná, hogy fogyókúrázzak, mivel ragaszkodik a grammjaimhoz, hiszen az is én vagyok. És igen, nehéz egy diétázó nővel együtt élni, mert mindig van valami extra kívánság, óhaj-sóhaj, baj: nem kérek ezt-azt-amazt, jaj volt benne tej? Felszabadítóbb és egyszerűbb az együtt létezés, ha nincsenek ilyen sóhajok, de hogy boldogabb-e, ha nem diétázok? Nem tudom, szerintem akkor érzi jól magát a bőrében, ha én JÓL ÉRZEM magam a bőrömben. És ha én akkor érzem magam jól, ha diétával tartom rendben az egészségem, akkor ez nem lehet kérdés.”
Képszerkesztőnk, Anna egyenes kérdés tett fel a szerelmének:
„Boldogabb vagy velem, amikor nem diétázok? ‘Igen, mert nem kell zabot enni. Meg mindent elrontasz a teljes kiőrlésű liszteddel…’ Köszi, édes! Annyit tennék hozzá, hogy amikor diétázom, akkor többször vagyok hisztis, és gyakrabban veszekszünk (persze nem nagy veszekedések ezek), szóval nagyobb a nyugalom a kapcsolatunkban, ha azt ehetem, amit szeretnék.”
A nővérem pedig a következőket gondolja:
„Inzulinrezisztens vagyok, ezért kell diétáznom, de fogyókúráznom szerencsére sosem kellett. A párom még ahhoz a generációhoz tartozik, akitől az egészséges táplálkozás nagyon távol áll. Mielőtt megismerkedtünk, ha ő főzött, minden vastag rántásban és/vagy cukorban úszott. A teljes kiőrlésű liszteket, lenmagot, eritritet, sztíviát ‘műanyagnak’ nevezi. Ennek ellenére, amióta együtt élünk, a kedvemért megtanulta, hogy kell számomra is ehetően elkészíteni az ételeket, és ha nem is teljesen boldogan, de megeszi a ‘műanyag’ sütiket, amiket én sütök, és a rántásos kaják helyett a zabkorpával sűrítetteket. Van egy saját édességes doboza, abban minden cukros, és néha sütök neki ‘rendes’ sütiket is. Attól viszont, ahogy állítja, rosszul lenne, ha fogyókúráznék, és nem lehetne velem jókat enni. Az egészséges főtt kaják mellékhatásaként kb. 5 kilóval lett vékonyabb az elmúlt 5 évben – ezt azért nem bánja.”
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest