Milyen a szerelem illata?
Vajon meg lehet érezni ennek a fenséges érzésnek a közelségét, vagy akár az illatát?
Jön, lát, győz – vagy inkább letaglóz, és egy pillanat alatt változtat át ábrándos tekintetű, rózsaszín felhőkön lépkedő nőszeméllyé. Még akkor is, ha korábban azt mondogattad: te nem vagy ilyen „lányregények főszereplőnője típus”, és ez veled sosem történhet meg. Bizony, hogy megtörténhet. Vagy már meg is történt!
Talán már érzed is a közeledését, ahogy a fák, bokrok apró rügyeinek bontakozásával egyre közelebb kerül hozzád, és mire az ágakon zöld levélkék és apró virágok jelennek meg, már el is árasztja a szíved, a tested, a lelked.
Milyen lehet a szerelem illata?
Ha az írókat, költőket kérdeznénk erről, akkor szinte biztosan valami bódító, mámorító, tömény illatról hallanánk, ha pedig a nagy parfümmárkák marketingeseit, akkor konkrét termékekről, amelyeket a csábítás és a boldogság esszenciáiként hirdetnek. Habár egyáltalán nem biztos, hogy ilyen – lehet egyszerűbb, finomabb, könnyebb. Hétköznapibb, ugyanakkor mégsem hétköznapi. Lehet finom, lágy, mint a friss levegőt, virágillatot hozó tavaszi szellő érintése, vagy átjárhat hűsítőn, mint egy zápor utáni fuvallat. Társulhat egy személyhez, egy inghez, de akár egy pillanathoz is.
Egy biztos: a szerelem rabul ejti az érzékeidet, és alig várod a folytatást – elvégre ki ne szeretne összebújni azzal, akibe fülig belehabarodott?
Ha a szerelem illatát nem is feltétlen tudjuk egyértelműen meghatározni, kiszagolni, a nők szexuális izgalmáét a férfiak képesek – legalábbis egy friss kutatás szerint. Amikor a tudósok fiatal lányok verejtékmintáit mutatták meg 21 éves fiúknak, ők nagy eséllyel képesek voltak megmondani, kik azok, akik izgalmi állapotba kerültek. Sőt, őket vonzóbbnak is érezték nem bizsergő társaiknál, valamint a nők izgalmának illatától maguk is jobban izgalomba jöttek.
A szerelem és a szexualitás nemcsak egymással forr tehát egybe, hanem az illatokkal is. Ha még nem érzed a szerelem illatát, akkor tárd ki az ablakod, és tárd ki a szíved – hamarosan „kiszagolhatod”, ha a közeledbe ér. De azt azért ne hagyd, hogy az orrodnál fogva vezessen!
Forrás: ridikul.hu