Mikor kicsúszik a talaj

Az ajtónkon kopogtat az ősz, rövidülnek a nappalok, hűvösebbek a reggelek. A sárguló levelek hullása emlékeztet az állandó körforgásra, a változásra, az elmúlásra és az újrakezdésre. Az utóbbi idők eseményei miatt pedig különösen ebbe a hangulatba kerültem. Mire feleszméltem, már a közhelyek erdejében találtam magam.

Kezdjük is mindjárt egy erős kifejezéssel, miszerint mindig sz@rik valamit az ördög. De tényleg! Az embernek van a jövőre vonatkozóan egy elképzelése, tervei, amelyek egyik napról a másikra úgy dőlnek romba, mint a kártyavár lapjai a legkisebb szellőre.

10 hetes terhesen elvetéltem. A lelkem egy darabja szakadt ki belőlem. Felfogni, elfogadni és továbblépni kell, mert minden okkal történik. Csakhogy nagyon későn fogunk választ kapni a miértre, és ez teszi nehézzé.

Tudom, hogy nem én voltam a rossz anya. Nem én voltam az, aki valamit rosszul csinált. Ez szimplán genetika. Az első trimeszter arra szolgál, hogy a szervezet kitalálja, hogy a megfogant baba életképes-e. Ha nem, akkor még csírájában elfojtja. Ezt a racionalitást viszont egy anya végtelenül nehezen fogadja el.

Aztán rájöttem, hogy minden hozzáállás kérdése. Ugye a félig üres, vagy félig tele pohár szemlélet. Örülnöm kell, hogy természetes úton meg tud bennem foganni az élet, mert lám, van esély arra, amire eddig nem volt.

Nem véletlenül ránk, nőkre osztottak több terhet, mert kemények vagyunk! Mindent kibírunk! És itt jön képbe az a rengeteg támogatás, segítség és biztatás, amit a barátaimtól kaptam. Nagyon hálás vagyok ezért nekik!

Az apának sincs semmivel könnyebb dolga, de a megpróbáltatások ellenére örül, hogy az anya, a társa, a párja, a szerelme jól van. Igen, az igazi bajban derül csak ki igazán, hogy mennyire szükségünk van a másikra, mennyire szeretjük és támaszkodunk egymásra. Mi még közelebb kerültünk egymáshoz.

A másik oldalon viszont rettenetesen egyedül éreztem magam. Tudom, hogy a baba még iszonyatosan picike volt, de valahogy akkor is ketten voltunk. Most rossz egyedül. Belenéztem a tükörbe és még a kezdődő anyaság jeleit láttam a testemen, közben pedig már nem volt meg a picike. Gyászoltam.

Mindezek mellé hirtelenséggel jött a hír is, hogy bezár a cég és és beleestem a munkanélküliség bugyrába. Sokkolódtam. Nem kicsit, nagyon!

Egyik nap még a lakásfelújítási terveken dolgozom, egyeztetek a szakemberekkel, csempét és járólapot nézegetek, ötletelek arról, hogyan legyen még otthonosabb a lakás, aztán lecsap egy ilyen esemény. Az otthonom csinosítgatása helyét átvette a nagyfokú bizonytalanság. Belekezdjek? És ha az új munka miatt majd költözni kell? Ha itt nem lesz lehetőség? El kell adni a lakást? Vagy albérlőnek adjak vadiúj bérleményt? Kicsúszik az ember lába alól a talaj. Egy hét leforgása alatt fenekestül felfordult az életem.

Nincs biztonság, nincs stabilitás. A jövőre vonatkozó tervek a kukában, a munkapiaci helyzet pedig nagyfokú rugalmasságot kíván.

Az ember őrlődik. A változás lehet jó, azt mondják. Persze, csakhogy most nem én akartam a változást. Ha egy ajtó becsukódik, kinyílik egy másik, ezt is mondják sokan. Nekem viszont muszáj döntést hozni, mert csak ez könnyít a lelkemen. Tudnom kell, hogy jobbra vagy balra induljak. Még akkor is ha rengeteg a bizonytalanság, és ebbe bele lehet bolondulni.

A lejtő után mindig emelkedő jön. Ó, egy újabb közhely. Igen, csak nehogy előtte még egy lapát rossz jöjjön, mert honnan tudhatnám, hogy ez most tényleg a legmélye volt.

Az élet nem fenékig tejfel. Oké, de azért mindennek van határa.

Mert olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. Persze, csak az ember szereti látni, ahogy körvonalazódik a jövője és látni, hogy mi felé halad. Én egyelőre még csak egy sötét alagútban bóklászom.

Néha el kell engedni, hogy lásd, mi fog történni. Valóban, de 6 év után kell megválnom a szeretett munkahelyemtől és úgy érzem, hogy most elég nagy próbatétel elé állított az élet a babám elvesztésével amúgy is.

Éljünk úgy, hogy ha a sors felkínálná, hogy mégegyszer és többször is leélhessük az életünket ugyanígy, igent tudjunk mondani rá. Ezen az úton haladok. Hogy újra megtaláljam a boldogságomat. Azért remélem, a kisördög nem feni újra a bicskáját, hogy belém szúrjon újból!

Forrás: miragemagazin.hu