Akárhány éves is a gyerek a válás idején, bizony nagyon fog neki hiányozni az apja, akivel korábban együtt élt, aki legalább esténként és hétvégenként teljesen elérhető közelségben volt. Hiánya nemcsak a ruhásszekrényben jelent üres polcokat, hanem a szívekben is. Sok sírás, magányos ablaknézés, akár szorongás várható, mert bár válás után mindegyik fél megfogadja, hogy „nem változik semmi”, és „apa ugyanúgy része az életünknek”, a gyakorlatban ezt nem olyan egyszerű megvalósítani. Nemcsak az érzelmi szálak miatt, amik akár düh, akár szomorúság formájában törnek elő a szülőkből, hanem azért is, mert az apa máshol lakik, ahol ugyanúgy feladatai vannak, nem lehet jelen ugyanolyan száz százalékban, mint korábban. És ha egyszer már eltört a tökéletes kerek családba vetett hit, a kis gyerekfejben annak a félelme is megfordulhat, hogy mi van, ha apa ritkán nyitja majd ki a bejárati ajtót, esetleg mással lesz elfoglalva
Ne szidjuk a papát
A legnehezebb helyzetben talán azok a gyerekek vannak, akik kénytelenek végighallgatni azt, ahogy az anyjuk szidja az apjukat. Mert lehet szülőként akármilyen véleményünk volt párunkról, a gyerek biztos, hogy nem ugyanazt gondolja, és nem is kell ugyanazt gondolnia. Nem teszünk jót a „ne sajnáld, hogy elment, hát milyen rossz volt vele, emlékszel, amikor…” kezdetű kirohanásokkal. Amennyire lehet, érdemes megőrizni a gyerekben élő apaképet olyannak, amilyen, és biztatni, hogy nem veszítette el egyik szülőjét sem. Mindenfajta manipulálás, apaszidás, szappanoperás praktika csak árt a családnak, és elsősorban a gyerekünknek okozunk vele fájdalmat. Legyen olyan közösen kiválasztott hely, ahol a gyerkőc apja nyugodtan, veszekedések nélkül tölthet időt a poronttyal az apás hétvégéken kívül is, ha van egy félórája munka után.
Mit tegyünk, ha az apa maradozik el?
Nagyon kényes területre tévedtünk, ugyanis az apának önálló joga van eldönteni, ő hogyan képzeli el a kapcsolattartást a gyerekkel, és ebbe elég kevés beleszólásunk van a bírósági ítélet megállapításain túl. Ha nem akar telefonálni, nem fog, ha leszidjuk, vagy lekönyörögjük a csillagokat az égről magunkban, akkor sem. Legyünk a gyerek érzelmi támasza, a kőszikla, válaszoljunk a nagyon is jogos kérdésekre a gyerek részéről, de nem kell minden részletet megosztani, és gondolnunk kell arra is, hogy a mi oldalunkon csak az érem, a történet egyik fele van. Biztosítsuk róla a csemetét, hogy az édesapja szereti őt, akármi is történt, és nem rosszindulatból nem telefonál, vagy nem jön látogatóba. Nem lehetünk egyszerre apák és anyák is, nem dönthetünk a volt férjünk helyett, de amit mi magunk megtehetünk, azt tegyük meg: biztosítsunk nyugodt, szeretetben gazdag, játékos környezetet és társaságot a gyerekünk
Barbi ezt egyszerűen oldotta meg:
„3 éves volt a lányom, amikor elváltunk, nem értette, mi történt, csak azt, hogy apa nincs, és nagyon szeretné, ha lenne. Mindennap várta a telefonhívást, a Skype-beszélgetést, az apás hétvégékig számolta a napokat. Nagyon nehéz volt megélni ezt anyaként, de amikor a második megígért telefon maradt el egy egyébként teljesen jogos elfoglaltság miatt, a másik szobából szépen én hívtam fel a volt férjemet. Elmondtam neki, mennyire várja Lili azt a hívást, és miután túlestünk egy kisebb vitán arról, hogy miért akarok lelkiismeret-furdalást kelteni benne, végül később felhívta a lányunkat. Azt hiszem, a kulcs az, hogy idővel mindketten megértettük, a gyerekünk nem eszköz sem zsarolásra, sem semmilyen érzelmi befolyásolásra, hanem családunk harmadik, ugyanúgy teljes jogú tagja, akinek az igényeit mindkettőnknek figyelembe kell vennie. Azóta is én figyelmeztetem a volt férjemet a telefonálásokra, és ezt nyilván nem osztom meg a gyerekünkkel, vagy ha elmarad, akkor kitalálok valami sürgős munkát, amit apának el kellett végeznie. Jó-e hazudni, fenntartani egy olyan apaképet, ami picit eltér a valóságtól? Nem tudom, én úgy fogom fel, hogy ezzel segítek a gyerekemnek, és az apjának is.”
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest