A baráti és ismeretségi körökben furcsa és különös folyamatoknak, eseményeknek lehetünk tanúi. A még meg nem állapodott, egyedülálló nők ismerkedési és randizási szokásaiból sok mindent le lehet szűrni. A különböző társkereső fórumokon az ismerkedés gyorsan és könnyen megy, ám valamiért a legtöbb esetben nincs második randi, ez pedig nagyobb arányban nem a nőn múlik, sőt. Az online flörtök, beszélgetések nagy része is elapad, így már magáig a találkozásig sem jutnak el a fiatalok. A férfi már nem nagyon udvarol, nem érzi kihívásnak a nő meghódítását, így ha sor kerül a randira, inkább a lényegre térnének a hosszasabb megismerés és kivárás helyett. Ha ezt nem kapják meg, továbbállnak, de természetesen, ha megkapják, akkor sem garantált a maradásuk. A randevúk mintha szalagon futnának egy gyárban, tudjuk, melyik rész után mi jön, reflexszerűen tesszük fel ugyanazokat a kérdéseket és válaszoljuk századjára is ugyanazt. De mégis mi történik a mai fiatalokkal? Miért viselkednek a férfiak kiégetten már 30 éves koruk előtt, és miért veszítették el az érdeklődésüket és a lelkesedésüket ennyire szélsőségesen a valódi párkapcsolat irányába?
Felcserélődött szerepek
A férfiak elbizonytalanodása saját szerepükkel, feladataikkal kapcsolatban ismert változás. Ráadásul egy olyan folyamat tanúi is lehetünk, amely során szemlátomást változik a férfiaknak a saját külsejükhöz való viszonya is. Ez egyrészt öröm – az ápolt férfi a vonzó a férfi, de a szélsőségesen önmagára fókuszáló férfi már nem az.
A nők is változnak. Egyrészt mindennél jobban vágynak a férfias férfi megjelenésére, másrészt önállóságuk és határozottságuk nem kedvez ennek a találkozásnak. Míg a férfiak már feleannyi energiát sem fektetnek a hódításba, annál több elvárásuk van a nőkkel szemben. A nő legyen szép, csinos, okos, vicces és spontán. Ha a nő nem aktív, nem kezdeményező fél, ha nem lesz ő a kibontakozó kapcsolat motorja, akkor ugorhat az egész, hiszen a férfiak pluszenergiákat már nem mozdítanak meg.
Nincs hiszti, nincs felelősség
A másik ok, amiért nehezebben mennek bele a férfiak a kapcsolatokba, az a női hiszti elkerülése. Ha nincs címkézve a kapcsolat, úgy a nőnek hivatalosan nincs oka problémázni. Nem kérheti számon, hogy éppen hol volt, mit csinált, miért nem írt, miért nem telefonált. Nem kell kompromisszumokat kötni, sem engedélyt kérni, bármiről is legyen szó. Ha a bimbózó románc alatt ezeknek csak a csíráját tapasztalja a férfi, könnyedén továbblép, hiszen holnap lesz más, akivel beszélgethet vagy légyottokat hozhat össze, szabadsága mégis megmaradhat. A felelősség egy másik sarkalatos pont. Manapság akkor érzik magukat önállónak és szabadnak a férfiak, ha nem kell felelősséggel tartozniuk valakinek, nem kell beszámolniuk életük fontosabb személyes részleteiről, és nincs súly a vállukon. Súly alatt pedig itt most a nőket értjük, hiszen ha otthon várja őket valaki, nem tehetik azt és akkor, amit akarnak, ráadásul a döntéshelyzetekből sem hagyhatják ki a másik felet.
Útkeresés
A mai fiatal generációra talán a legtalálóbb szó az útkeresés. Az élet minden területén keresik önmagukat, hogy hova is tartoznak, mit akarnak az élettől és másoktól. És ahogy már továbbtanulásukon és karrierválasztásukban is látszik, ez a keresés manapság nagyon nehezen megy. Sokfelől halljuk, hogy ma rengetegen váltanak egyetemen, egyesek nem is egyszer, de akkor sem garantált a kiválasztott szakma, ha már elvégezték az egyetemet. Sokan csak lógnak a levegőben, és nem találják a helyüket, hivatásukban nem találnak örömet, így tovább keresgélnek. Ugyanez a helyzet a párválasztásban is. A mai férfiak kevés esetben tudják csak, hogy mit is akarnak, milyen társat keresnek, így szinte senkivel nem elégszenek meg, és a fejükben elképzelt tökéletes nőn kívül nem hajlandóak belemenni mással egy igazi, kölcsönös szereteten és felelősségen alapuló kapcsolatba.
A tendencia egyáltalán nem biztató, hiszen hiába éljük az okostelefonok által uralt világot, ahol mindenki mindenkivel fel tudja venni a kapcsolatot néhány másodperc alatt, mégis az az érzésünk, hogy egyre nagyobb százalékban fokozódik az elmagányosodás mind a nők, mind a férfiak részéről. Mindenki közel van egymáshoz, mégis távolabb, mint valaha…