Megtette velem a főnököm, és nem tudom mit tegyek. Még most is alig hiszem el, hogy ez történt reggel

Világéletemben visszahúzódó nő voltam. Talán ezért is maradtam szingli. Harmincas éveim közepén járok, volt egy-két rövidebb kapcsolatom, de azok aligha voltak komolynak. Nehezen bírtam szerelembe esni…, egészen mostanáig, bár pontosan most sem tudom, hogy mi van. Pár hónappal ezelőtt egy céges útra el kellett kísérnem a főnökömet. Egy eléggé menő szállodában szálltunk meg, természetesen két külön szobában. Estére érkeztünk meg, és egy rövidke városnézés után leültünk pár italra a közeli bárban. A főnököm jóképű pali, de kapcsolatunk csakis a munkáról szólt – egészen addig. Az iszogatásból egy kis piás lelkizés lett, nagyon őszintén beszélgettünk. Olyan témákról, amiket máskor, mással szégyellnék is. Visszaindultunk a szállodába, ahol megfogta a kezemet és a szobájába vezetett. Megkérdezte, hogy van-e kedvem nála tölteni az éjszakát. Beleegyeztem, de azzal, hogy csak egy kis összebújásról lehet szó. Akkor éjjel nem is történt semmi…, na de reggel! Szenvedélyes volt, óvatos és gyengéd, minden, amire csak vágytam! A délelőtti tárgyaláson fülig pirultam, ahányszor eszembe jutott az a hajnali óra. Azóta itthon többször is találkoztunk. Sosem beszéljük meg előre, hogy együtt töltjük az éjszakát is, mindig csak egy italra megyünk el valahova. Aztán valamelyikünk lakásán kötünk ki. A titkolózás izgalma még érdekesebbé teszi ezt az egészet. A munkahelyünkön senki nem sejti, hogy kettőnk között esetleg több is lehet, mint egyszerű barátság. De voltaképpen nekem magamnak is „titok”, hogy valójában ő mit érez irántam.