Megszállottan üldözött a szerelmével: még el sem kezdődött a kapcsolatunk, máris az agyamra ment
Először még imponált is, hogy mindig mindent tudni akart rólam, de valamiért ott motoszkált bennem, hogy ne meséljek magamról túl sokat.
Mikor Jani a céghez került, minden nő rajongott érte – még a férjes asszonyok is –, ami nem csoda, hiszen jó kiállású férfi volt, kellemes kisugárzással. Mindenkit az ujja köré tudott tekerni, még a legmorcosabb matrónákat is. Ő azonban meglátott bennem valamit, legalábbis akkor még azt gondoltam. Kedveskedett, néha találtam az asztalomon egy pici csokit, felköszöntött a születésnapomon is. Nem mondom, hogy nem imponált, sőt! Nagyon tetszett ez a figyelmesség, és bevallom, kicsit az is, hogy a többiek irigyeltek miatta, így a többedik kérdés után beleegyeztem, hogy randevúzzunk egymással. Már maga a találka is iszonyú volt, szinte rám tapadt. Miközben sétáltunk, folyton ölelgetni akart. Kijelentette, hogy belém szeretett, és jó lenne minél hamarabb összeköltözni – miközben már a közös életünket tervezgette. A legelső randin! Ahonnan taxival mentem haza, mert valahogy megéreztem, hogy jobb, ha nem ő kísér haza. Ehhez képest másnap reggel a ház előtt várt egy csokor virággal. Honnan tudja a címem? – kérdeztem, és elmondta, követte a taxit az előző este. Aztán ott volt másnap és harmadnap is. Ráadásul az egész iroda attól zengett, hogy mi egy pár vagyunk, híresztelte mindenhogyan. Ez nyilván igen kellemetlen volt nekem, ezért a nagyon kért második randevút már nem vállaltam be. Először azt hitte, viccelek, majd, amikor rájött, hogy komolyan gondolom, a többiek előtt elmondott mindenféle riherongynak. Szerencsére a többiek látták, hogy valami nem oké, és mellém álltak. Ő pedig hamarosan, napokon belül felmondott. Egy ideig azért még sűrűn a hátam mögé néztem, hogy nem követ-e, de úgy néz ki, ezt a pasit szerencsésen megúsztam.
Forrás:blikkruzs.blikk.hu