Megengedtem a férjemnek, hogy mással háljon. Elmondom, miért tettem

Egy vidéki városkában élünk. Mindenünk megvan, ami a gondtalan, nyugodt élethez kell, sőt, még annál is több. Pontosabban: anyagilag megvan mindenünk: ház, gyerekek, karrier. De ma már tudom, hogy az ember a lelkének nyugalmát nem tudja megvásárolni, semennyi pénzért sem.

Amikor összekerültünk, azt hittem, elég a biztos pénzügyi háttér, és elég, ha azonosak a céljaink, a világlátásunk. A többit majd megoldjuk. Elrendezzük. Apámnak köszönhetően világéletemben megszoktam a jólétet, butikot nyitott nekem, és később is mindenben segítette a vállalkozásomat. Sanyi kezdő ügyvéd volt, amikor megismerkedtünk. Csinos voltam, nem éreztem úgy, hogy megvettem volna a férjem vonzalmát. Igaz, a hetedik érzékem valahogy mindig ott motoszkált bennem, hogy kevés vagyok neki.

Évekkel később jól menő ügyvéd lett, és az évek múlása nagyon jót tett – az ő külsejének. Én meg évről évre kevesebb bókot kaptam a férfiaktól. Dekoratív ügyfelek, gyönyörű ügyvédbojtár, független, fiatal és rámenős kolléganők… Éreztem, hogy féltékenykedéssel végleg ellököm magamtól, ezért csak várni és figyelni kezdtem, óvatosan. Próbáltam szabadságot adni neki, mert éreztem, hogy másképp nem tudom megtartani. Egyszer este 11-kor kapott egy sms-t. Nem nézte meg. Ekkor azt mondtam neki, hogy csak arra kérem, használjon óvszert a kis kalandjaihoz, nehogy hazahozzon valamit. Kissé zavartan elmosolyodott, adott egy puszit, és azóta nem beszélünk erről.

Azért szex még van köztünk, de csak amolyan kötelességszerűen. A viselkedése ellen se lehet kifogásom. Már nem lesek bele a telefonjába, és próbálok megfeledkezni arról, hogy folyamatosan megcsal. De vajon meddig tudom még elhitetni magammal, hogy minden rendben van így? És vajon tényleg szeretem, vagy csak nem tudom elengedni?

Forrás: blikkruzs.blikk.hu