Megcsaltam, megbűnhődtem: életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor ezt tettem

Nagyon megtetszettem neki, vonzalmát nem is rejtette véka alá. Szinte üldözni kezdett. Rózsákat küldött a munkahelyemre, s láthatóan nem zavarta a jegygyűrű az ujjamon. Végül nyomatékosan megkértem: hagyjon békén. András végre eltűnt az életemből – gondoltam először. Aztán ahogy teltek a napok-hetek, egyre jobban hiányzott az udvarlása. Egyre ingerlékenyebb lettem a férjemmel, hiszen tőle sohasem kapok virágot, nem kedveskedik, nem udvarol nekem.

Véletlenül futottam össze az utcán Andrással – és az örömömet nem tudtam leplezni. Bár éppen sietnem kellett, másnap kora délutánra megbeszéltünk egy randit. Egy külvárosi cukrászdában találkoztunk, éppen egy hotel mellett. (Azóta is gyanakszom: talán nem is véletlenül szervezte oda a találkozót...) Csak úgy forrt közöttünk a levegő, szenvedélyesen csókolóztunk, és végül megadtam magam: átmentünk a szállodába.

Gyalog indultunk vissza a városba, jócskán beesteledett már, amikor az egyik szűk utcában elénk ugrott két rosszul öltözött férfi, és pénztárcánkat, táskánkat követelték. András nem adta meg könnyen magát, a két támadó egyre agresszívabban ütött minket, ahol értek. Aztán elvették mindenünket és elrohantak.

András mindenféleképpen a rendőrségre akart menni, én viszont hisztérikusan zokogtam, hogy csak azt az egyet ne! Mert akkor minden kiderül, s megtudja a férjem, hogy nem voltam egyedül. Tudtam, hogy azonnal szét kell válnunk, és bármit is teszek: egyedül kell tennem. Volt annyi lelkierőm, hogy egyedül vonszoltam magam a rendőrkapitányságra.

Még soha annyi gyöngédséget nem kaptam a férjemtől, mint akkor este, amikor értem jött a rendőrségre. Napokig ápolt – csak hogy még nagyobbra nőjön bennem a lelkiismeretfurdalás. Azóta is szégyellem, ha csak visszagondolok arra a délutánra.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu