Még most is szégyellem, amit tettem: szörnyű, amit a testvéremmel műveltem

Hétéves voltam, mikor megszületett. Imádtam a kisbabát, még akkor is, ha kicsit háttérbe szorultam miatta, ami persze természetes volt, de nem volt egyszerű belátni ezt. Háromévesen sajnos összeszedett egy csúnya betegséget, ami miatt kórházba került. Miután hazajöhetett, sokáig ágyban feküdt. Több mint egy éven át tartott a gyógyulása. Az az egy év azonban maga volt a pokol – nekem is. Nem járhattam át a barátnőimhez, mint korábban, mert a szüleim dolgoztak. Nekem kellett vigyáznom rá. Nem mentünk nyaralni, se kirándulni. Máig emlékszem a napra: a születésnapom volt tervbe véve, de hiába, beteg öcsém miatt le kellett mondanom a zsúrt. Nagyon haragudtam rá, tönkre tette azt a napot, amire egész évben annyira vártam! Elképzeltem, hogy ha meghalna, akkor minden visszatérne a régi kerékvágásba. Milyen jó lenne…! De aztán hamar belém hasított, hogy ha őt elveszíteném, abba én is belehalnék. Berohantam a szobájába, és erősen magamhoz szorítottam, közben olyan sírógörcsöt kaptam, hogy a szüleim nem tudták mire vélni a dolgot. Akkor és ott megfogadtam, hogy soha senki sem bánthatja az én kistestvéremet, mert annak velem gyűlik meg a baja. Örökké vigyázni fogok rá. Ennek már húsz éve, de a fogadalmamat azóta is betartom. Többen megjegyezték már, hogy az egész olyan, mintha anyja helyett anyja akarnék lenni. Sokan nem értik, hogy miért. Arról a kegyetlen pillanatról sosem beszéltem senkinek. Mindig attól féltem, nehogy kiderüljön, milyen dühös indulatok kavarogtak bennem a tizedik születésnapomon. Hiszen csak egy mérges és csalódott kislány voltam, de akkor is…

Forrás: blikkruzs.blikk.hu