Szeretlek. És mást is
Az egyetlen személy, akit szeretnünk kellene, és akinek ezt el is mondjuk, az az a férfi, aki éppen mellettünk van, akivel kapcsolatban vagyunk. Ha már azon gondolkozunk, hogy lehet, hogy mégis a másikat szeretjük, hozzá vonzódunk jobban, az már probléma, ráadásul nem is kicsi. De ne hamarkodjuk el, előbb tisztázzuk magunkban az érzéseinket, és csak aztán cselekedjünk!
Elhagylak, ha majd lesz más
Viszont érdemes ezt minél hamarabb kitalálni, minél hamarabb tisztázni a saját érzelmeinket. Különösen az aktuális partnerünk felé. Mert ha megakadt a szemünk valakin, ha mással fantáziálunk vagy tervezünk, akkor nagy esély van rá, hogy valójában nem a jelenlegi párunk az, akivel együtt szeretnénk lenni. Tisztázzuk ezt minél hamarabb, mert nem korrekt valakit azért magunk mellett tartani, mert éppen nincs jobb…
Mással aludni csak akkor korrekt, ha nyitott kapcsolatban vagyunk a párunkkal, és azt is csak úgy, ha betartjuk az előre megbeszélt szabályokat. Ellenkező esetben ez már szinte egyértelmű jele annak, hogy az aktuális pertnerünk nem az igazi. Vagy legyünk hűségesek hozzá, vagy szakítsunk vele, de ne verjük át, hiszen mi sem szeretnénk, ha velünk történne ugyanez.
Tudom, hogy sosem csalnál meg
Nem arról van szó, hogy ez soha nem lehet igaz, de kijelenteni a kapcsolat bármely szakaszában, hogy biztosak vagyunk benne, hogy a másik soha nem csalna meg – nem biztos, hogy őszinte kijelentés lenne a részünkről. Már ha csak saját magunkra gondolunk, illetve arra, hogy a mi fejünkben megfordult-e valaha is a megcsalás lehetősége. Ha őszinték vagyunk, és bízunk a partnerünkben, valószínűleg valóban nem lép félre senki a kapcsolatban, de a jövőt senki nem ismeri, ne abban bízzunk, hogy egy ilyen kijelentés majd biztonságot teremt, hanem dolgozzunk a kapcsolatunkon, hogy valóban ne is legyen erre igény.
Forrás: ridikul.hu