Magányosnak érzed magad, hiába vagy kapcsolatban? Ez állhat mögötte

Dr. Annie Tanasugarn pszichológus szerint van egy ok, amely nagyobb eséllyel húzódhat meg e mögött a jelenség mögött. A gyermekkorban elszenvedett traumák típustól függetlenül hosszú távú érzelmi sebeket okozhatnak (többek között szorongásos zavarok vagy indulatkezelési problémák kialakulását), amelyek megnövelik a gyermekkori kötődési zavar kialakulásának kockázatát és a felnőttkori kapcsolati trauma kialakulásának lehetőségét, beleértve a mély magányosság érzését. Azok a felnőttek, akik gyerekként bántalmazást éltek meg, akiket elhanyagoltak vagy elhagytak a szüleik, nagyobb mértékű magányról számolhatnak be. Ezeket a tüneteket mutathatják:

• Nehezükre esik egyedül lenni, ehelyett mindig igyekeznek lekötni magukat valamilyen külső stimulussal vagy figyelemelterelő tényezővel.
• Nehezen értik meg saját magukat vagy az érzelmi szükségleteiket. 
• Gyakran „unalom” álcájában tűnik fel náluk az üresség érzete.
• Értéktelennek érzik magukat, vagy „romlott gépezetnek”.
• Próbálnak mások kedvében járni, akár a saját igényeiket háttérbe szorítva is.
• Toxikusan pozitív mentalitásuk van.
• Nem tudják következetesen megtartani határaikat.
• Sokszor éreznek bűntudatot vagy szégyent.

A magány még több magányt szülhet

A magányos emberek gyakran azt élhetik meg, hogy nincsen olyan ember az életükben, aki elfogadná és szeretné őket, aki jól érzi magát a társaságukban, értékeli a személyiségüket, és aki támogatja őket. És mivel mások rendelkeznek ilyen kapcsolatokkal, nyilván velük lehet a baj, vonják le tévesen a következtetést. Hogy leplezzék ezt a „súlyos hiányosságukat”, akár saját maguk elől is, elnyomják ezeket a sérülékeny érzéseket toxikus pozitív mantrákkal felragasztva arcukra a boldogság szociális maszkját. Azonban a szociális maszk fenntartása még távolabb tolja tőlük a többi embert, még magányosabbak és depressziósak lehetnek tőle.

Az is megeshet, hogy a korábbi rossz szociális tapasztalataik miatt egyenesen kerülni kezdik az ismerkedéssel és barátkozással járó helyzeteket, ami szintén nem fogja őket kevésbé magányossá tenni. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy mégis próbát tegyenek: ahhoz hasonlatosan, mintha azt kérnénk egy lakatlan miniszigetre sodródott hajótöröttől, hogy vagy maradjon a szigeten és potenciálisan haljon éhen, vagy próbáljon meg kiúszni a tengerre, hátha pont arra fog haladni egy barátságos hajó, és nem falják fel a cápák előtte.

Megeshet, hogy olyan típusú kapcsolatokban érzik csak magukat szerethetőnek vagy kívánatosnak, amelyben folyamatosan a segítő szerepét kell betölteniük. Azonban egy ilyen dinamikában a segítő erején felül és saját igényein áttaposva a végkimerülésig segít a másiknak. 

További rontó tényező lehet, ha valaki ezeken felül narcisztikuspárkapcsolat-túlélő, hiszen még inkább nehezére fog esni megbízni másokban ezután. Illetve a túlzásba vitt számítógépes játékok és a szociális médiába való menekülés szintén növelheti a magányt a kutatások szerint. Szomorú, ha belegondolunk, hogy ez utóbbi kettő általánosan nagyszerű kapcsolódási pontot jelent, ha nem eszképizmusos végletességgel használjuk őket.

Összességében a magányból kitöréséhez nagy bátorság szükséges, azonban segíthet, ha inkább az új kapcsolatok minőségére, semmint mennyiségére fókuszálunk, amikor újult erővel csapunk bele szociális körünk kitágításába.

Forrás: divany.hu