Magányosak, ezért még erre is képesek: Ez a 4 csillagjegy idén visszatér régi szerelméhez
Valakinek jól sül majd el, valakinek kevésbé.
Sokan érzik azt, ha nincs mellettük valaki, hogy magányosak, ezért vissza akarják szerezni régi szerelmüket. Néha ez jól alakul, és rátalálunk a boldogságra, néha azonban pont ennek az ellenkezője történik. A következő csillagjegyek hajlamosak erre:
Halak
A csillagjegyek közül a Halak a leghajlamosabb arra, hogy visszatérjen az exeihez és megpróbálja megoldani azokat a dolgokat, amelyeket az első felvonás során nem sikerült. Még akkor is, ha sokat szenvedtek, képesek lehetnek rá, hogy még jobban szeressenek, mint első alkalommal. Fontos, hogy ne siessék el a dolgot.
Rák
A Rák nagyon sokat gondol a volt kedvesére és egyfolytában azt érzi, hogy megérdemel egy második vagy akár egy sokadik esélyt is. Ha belegondol, hogy nem adja meg ezt a lehetőséget annak az embernek, akit valaha mindennél jobban szeretett, akkor elfogja a félelem, hogy meg sem próbálta.
Kos
A Kos kifejezetten hajlamos a múltban élni és a szép emlékekbe kapaszkodni, elfeledve minden rosszat, ami érte őt. Ezzel nyugtatja magát a magányban vagy a boldogtalanságban. Ezért is lesz nagy esélye annak, hogy kibéküljön exével és újra megpróbálja azt, ami már egyszer halálra volt ítélve. Az sem számít, ha majdnem biztosan tudja, ez alkalommal sem lesz jobb, mint legutóbb.
Szűz
Még ha kifejezetten sokat is szenvedett a Szűz az előző párkapcsolatban, akkor sem hajlandó újba kezdeni, inkább visszatér a régihez és megpróbálja megoldani a múltban felmerülő gondokat. Nagyon fontos számára az őszinte kommunikáció és az, hogy megtudja mi volt a tényleges oka az elválásnak