Kit válasszak, a szerelmemet, vagy a családomat? A szüleim kegyetlen válaszút elé állítottak

Mondják, hogy a szerelem nem válogat. Ezt a szólást igazolhatom: egy olyan férfiba szerettem bele, akire álmomban sem gondoltam volna. A családom azonban eltűrni sem akarja, mióta tudomást szereztek róla. Úgy viselkednek velem, mintha nem is léteznék. Nincs közös karácsony, nem hívnak fel születésnapomon, és egyáltalán: nem akarnak tudni rólam.

A párom magas, izmos, szeret engem és azt mondja, mindent megtenne értem. Ezt hiába mondom a szüleimnek, semmi sem változik. Egyszerűen nem hajlandóak elfogadni, hogy színes bőrű. Az orvosi egyetemen ismerkedtünk meg. Ott tanult ő is. Minden vizsgáját kitűnő eredménnyel tette le; nem iszik, nem drogozik, nem jár el az éjszakába. Viszont dolgozik, ha kell, látástól vakulásig. Anyáméknak mégsem tetszik, a fejükbe vették, hogy csak a vagyonomra hajt. Hogy mire?! Nekem nincs is (külön)vagyonom, a lakást közösen béreljük.

Aztán azt találták ki, hogy csak az állampolgárságra hajt, mert nem akar hazamenni Afrikába. Ez sem igaz! Sőt elhatároztuk, hogy amint meglesz minden szakvizsgája neki is, elutazunk a szülőhazájába és ott dolgozunk majd. Hiszen ő eleve azért jött ide, hogy tanuljon, és aztán a sajátjain segíthessen az itt megszerzett tudásával. Na, amikor ezt elmondtam a szüleimnek, még jobban kiakadtak. Arról szó sem lehet, hogy elmenjek a „vademberek” közé. Sőt, mára oda jutottunk, hogy vagy ők, vagy a „fekete pasim”, a kettő együtt nem megy. Ők nem akarnak egy „ilyen” embert a családba!

A párom próbálja civilizáltan kezelni a helyzetet, de tudom és látom rajta, hogy lassan betelik nála a pohár. Nem értem, mi történt. A szüleim gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy senkit nem szabad a bőrszíne alapján megítélni, – aztán most mégis így viselkednek. Azt már el sem merem mondani nekik, hogy állapotos vagyok…

Forrás: blikkruzs.blikk.hu